Vágólapra másolva!
Csak Austinban ült át a Toro Rossóból, de a három szabadedzés közül kettőben legyőzte új csapattársát, Nico Hülkenberget. Elismerte, hogy erre ő sem számított.

Carlos Sainz a Renault, a Honda, a McLaren és a Toro Rosso közötti, a motorokkal kapcsolatos bonyolult alku keretében válthatott csapatot. Bár az eredeti terv felehetően úgy szólt, hogy a Red Bull csak 2018-ra adja őt kölcsön a Renault-nak, végül már ezen a hétvégén, az USA Nagydíjon bemutatkozhatott új alakulatánál, amelynek sikerült megszabadulnia az alulteljesítő Jolyon Palmertől.

Sainz a péntek délelőtti szabadedzésen vezethette először a Renault autóját, de a mostoha körülmények – a kezdetben esős pálya – ellenére gyorsabb volt jó hírű csapattársánál, Nico Hülkenbergnél. Délután is ő végzett előrébb, bár ez csupán 5 ezredmásodpercen múlt, szombaton, az időmérő előtt pedig ugyan Hülkenberg érte el a jobb időt, a különbség azonban megint csekély, 42 ezred volt közöttük.

– mondta. – Ezzel elégedettnek kell lennem. Érdekes volt. Rengeteg információt lehet szerezni, ha egy szezonon belül két különböző autót vezethet az ember, sok mindenre rá lehet érezni, ki lehet próbálni. Az első nap nagyon izgalmas volt számomra, különösen a nyitóedzés, amikor vizes pályán ismerkedhettem az autóval."

Sainz és a Toro Rossóban őt helyettesítő Brendon Hartley Austinban Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Sainz nem akarta összehasonlítani a Toro Rossót és a Renault-t, mert bár elismerte, hogy előnyt jelent mindkettőt ismerni, úgy vélte, nem lenne korrekt nyilvánosan beszélni az eltérésekről.

„Amihez az ember igazán szeretne alkalmazkodni, azok a fék, a szervókormány, a balansz. Ezekhez fokról fokra szoktam hozzá a nap folyamán – tette hozzá a spanyol, aki 48-at jegyez a Toro Rosso idei 52 pontjából. – Még mindig nem vagyok száz százalékon, oda kell figyelnem rá, hogy mi történik az autóval, de ahogy egyre több kört teljesítek, ez lassan automatikussá válik majd."

Sainz úgy érzi, teljesen azért még a versenyen sem lesz összecsiszolódva új autójával. A csapat új szerzeményével a Renault technikai igazgatója, Bob Bell is elégedett volt.

– árulta el. – Ezáltal megerősítést kaptunk arról, hogy hányadán állunk az autóval, és miben kellene még fejlődnünk. Carlos nagyon gyorsan beilleszkedett. Hamar felvette a ritmust, és remek munkát végzett."

Az egyébként szinte biztos, hogy ő rajtolhat majd előrébbről vasárnap, mivel Hülkenbergre a hajtáslánc-elemek cseréje miatt húsz rajthelyes büntetés vár Austinban.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!