Társoldalunk:

Mick Schumacher még egy évre az F3-ban marad

2017.10.18. 12:57

Az idei szezonjában nem keltett nagy feltűnést, de a távlati célja továbbra is a Forma-1.

Mick Schumacher, a hétszeres Forma-1-es vb-győztes Michael 18 éves fia az idei szezont az F3 Európa-bajnokságban töltötte, váltakozó sikerrel: 94 ponttal csak 12. lett a húsz induló közül, míg a McLaren protezsáltja, a még egy évvel fiatalabb Lando Norris – aki augusztus elején, a Hungaroringen már egy F1-es teszten is részt vett – 441 pontot szerezve hódította el a címet.

Az ifjabb Schumacher egyszer állt dobogón az F3-ban

Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Ronald Wittek

Schumacher tavaly az olasz és a német F4-ben is 2. lett, vagyis az idén lépett eggyel feljebbi kategóriába, ahol egyszer állhatott a dobogón, még a szezon elején, Monzában. A SID hírügynökségnek nyilatkozva elismerte, hogy még minden területen fejlődni próbál, de valószínűleg a következő szezonra is az F3 Euróban marad eddigi csapatával, a Prema Powerteammel, mert „más megoldásnak nem lenne sok értelme."

A tervéről, hogy legendás édesapja nyomdokaiba lépve eljusson a Forma-1-ig, még nem mondott le.

„Csakis magamra koncentrálok, nem foglakozok a többiekkel – jelentette ki. – Mindenkinek megvan a saját fejlődési íve, amit nem lehet másokéhoz hasonlítani. Lépésről lépésre haladok, igyekszem a lehető legalaposabban felkészíteni magamat a jövőre."

„De igen, a célom továbbra is a Forma-1. Ami az idén történt, megtörtént, és én nagyon elégedett vagyok vele."

Az ifjú Schumacher egyébként azt a vetélytársát, Joey Mawsont így is megelőzte az F3 összetettjében, akitől tavaly kikapott a német F4-ben. A bajnok Norris közben elismerte, hogy nem számított a cím megszerzésére, arra pedig végképp nem, hogy – amint a napokban kiderült –

a McLaren akár F1-es tartalékpilótaként is számíthat rá 2018-ban.

„Még szeretnék részt venni pár teszten, de a hungaroringi óta már tudom, mit várjak, és hogy tudom kihozni a maximumot egy napból – mondta. – Így hamarabb fel tudom venni a ritmust, és jobban ráérezhetek az autóra, ezért ha valami történik, és rám esik a választás, tartalékként be tudok ugrani, efelől biztos vagyok."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!