Hamilton nem lassít, mert a végén még hibázik

FOrma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Japán Nagydíj időmérő
Motorsports: FIA Formula One World Championship 2017, Grand Prix of Japan, #44 Lewis Hamilton (GBR, Mercedes AMG Petronas Formula One Team), | Verwendung weltweit
Vágólapra másolva!
Korábbi csapattársa, Jenson Button szerint Lewis Hamilton most már nem veszíti el az előnyét a szezon végéig. A McLaren tartalékja sajnálja, hogy Sebastian Vettel és a Ferrari lemaradt.

Lewis Hamilton az Olasz Nagydíjon megelőzte Sebastian Vettelt az egyéni pontversenyben, a távol-keleti futamok során pedig megszilárdította az előnyét, és pályafutása negyedik világbajnoki címe felé halad. Bár a Mercedesnek akadnak gyengébb hétvégéi, folyamatosan kihasználják a Ferrarik botlásait, és Hamilton szerint az előnye birtokában sem kell változtatnia a hozzáállásán.

„Még mindig pontokat kell szerezni, és közben próbálok vigyázni az autóra. Nem hiszem, hogy bármin is változtatnom kellene. Nincs szükségem őrült kockázatokra ahhoz, hogy itt tartsak, úgyhogy próbálom folytatni azt, amit eddig tettem. Nyilván próbálom óvni az autót és a motort, de ezen kívül nem nagyon tehetek mást. Ha leereszt az ember, néha csak több gondot okoz magának.”

Hamilton újabb nagy lépést tett a végső győzelem felé Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Hoch Zwei

Bár a Ferrari megint gyorsnak tűnt, Hamilton Szingapúrban és Malajziában annyira megerősítette az 1. helyét a pontversenyben, hogy korábbi csapattársa, Jenson Button már a verseny előtt sem fogadott volna arra, hogy a háromszoros világbajnokot az idén le lehet győzni.

– mondta Button Japánban. – Tudom, hogy ebben a sportban gyorsan felborulhatnak a dolgok, de a megbízhatóság terén az egész év során erősek voltak. Lewisnak az idén szerencséje is volt, nem úgy, mint tavaly. Kiegyenlítődtek a dolgok” – utalt arra, hogy egy éve Nico Rosbergnek volt szüksége szerencsére Hamilton ellen.

A Mercedes teljesítménye néha visszaesik, de minden helyzetből jól jönnek ki Forrás: DPPI/Clement Marin

Button tavaly még Hamilton ellenfele volt, így testközelből láthatta, hogy „Lewis nagyon balszerencsés volt a megbízhatósági problémák miatt, az idén viszont úgy tűnik, fordítva van.” A 2009-es világbajnok „nagyon mókásnak” tartja Hamilton és Vettel küzdelmét, és úgy véli, „sokan azért kapcsolnak ide, mert két különböző gyártó harcol egymással.”

– vélte a McLaren tartalékpilótája, aki Monacóban beugrott Fernando Alonso helyére. – Régóta nem fordult már elő, hogy 2-3 csapat küzdött a győzelmekért, és most szerintem nagyon jót tesz a sportnak, hogy a Ferrari és a Mercedes harcol egymással. Kár, hogy ilyen nagy a különbség a bajnokságban, de szerintem a Forma-1 most jól áll, és a küzdelemnek folytatódnia kell.”

Button szerint jó az idei világbajnokság Forrás: LAT Images/Steven Tee

Button azt is kijelentette, hogy visszatérésen gondolkodik jövőre, de nem az F1-be, ahol szerinte a kelleténél egy évvel több időt töltött el. Jövőre már az is előfordulhat, hogy a McLaren a tartalékpilóta posztjáról is leváltja őt az F3-as Európa-bajnokságot várhatóan megnyerő Lando Norris javára.

„Szerintem főállású versenyzői ülést keres, nekünk pedig nyilvánvalóan nincs ilyen szabadon – nyilatkozta a McLaren versenyigazgatója Buttonról. – Ő a nagykövetünk, és szívesen dolgoznánk vele a továbbiakban, ha találnánk olyan feladatot neki, ami mindkét félhez passzol. A versenyzés kapcsán azonban semmit sem ajánlhatunk neki.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!