Társoldalunk:

Räikkönen: Nagy árat fizettem a hibámért

2017.10.07. 11:43

Kedvezőtlenül alakult a szombat a 2007-es világbajnok számára, ezért csak a középmezőnyből indulhat a Japán Nagydíjon. Vettel azt is ki akarta hozni az autóból, ami nem volt benne.

Kimi Räikkönen a Szingapúri Nagydíjon már a rajtnál kiesett, Malajziában el sem tudott indulni a versenyen, Japánban pedig lehet, hogy már szombaton délelőtt elszálltak a jó eredménnyel kapcsolatos reményei, miután a harmadik szabadedzésen összetörte a Ferrarit, ezért abban sebességváltót kellett cserélni, és az időmérője sem alakult jól.

Saját elmondása szerint Räikkönen „egyszerűen elszállt” a Degner 2-es kanyarban, és bár az autóját meg tudták javítani az időmérő elejére, a sebességváltóját újra kellett cserélni, ezért az időveszteség mellett 5 hellyel hátrébb is sorolják a vasárnapi rajtrácson. „Hibáztam, és nagy árat fizettem érte a büntetés, valamint a közel sem ideális felkészülés miatt, de van ilyen” – összegzett.

Räikkönen hétvégéje délelőtt futott vakvágányraForrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

A finn pilóta egyszer már csodát tett Szuzukában, és a mezőny végéről is nyerni tudott a mezőny akkori legjobb autójával, a McLaren-Mercedesszel, most a 10. helyről indulva kellene hasonló teljesítményt nyújtania, de az időmérőn ezt nem tudta hozni, mert nem találta el a beállításokat, és nem ad számára jó érzetet az autója.

A legnagyobb gondot az okozta, hogy nem mentem eleget a délelőtti gondok miatt. Egy ilyen helyen, ahol jól el kell találni mindent, hogy az 1-es szektorban gyorsak lehessünk, nagy árat fizetünk.”

Noha azt mondta, a baleset előtt az autója jól viselkedett, az időmérőről már nem tudta ugyanezt állítani, Räikkönen mégis abban bízik, hogy a versenyen minden rendben lesz. „Szerintem jó az autónk, mindent meg fogunk tenni, aztán meglátjuk, hol kötünk ki. Nem lesz könnyű, de szerintem jó kis futamnak ígérkezik.”

Vettel megpróbálta ellesni a titkokat - galéria!Forrás: AFP/Toshifumi Kitamura

Sebastian Vettel ezúttal majdnem 7 tizedmásodperccel gyorsabb volt csapattársánál, aki lágy gumikkal indul majd a futamon. A német pilóta azonban nem lehet felhőtlenül boldog, mert nagyon kikapott Lewis Hamiltontól, és csak azért lehet 2. a rajtrácson, mert Valtteri Bottast megbüntették. „A Q3-ban többet akartam kihozni az autót, mint amennyi volt benne – ismerte el Vettel. –

Valtteri nem jelentett fenyegetést, ezért többet kockáztattam, de ez nem vált be, ám így is örülök a 3. helynek, és annak, hogy az első sorba kerültem.

Mostanában elég jól rajtolok, az autó balansza is egyre csak javul. Némi teljesítmény hiányzik, de a futamon az autó jobbnak tűnik.” A Mercedes tempóját hullámzónak nevezte, úgy vélte, Szuzukában „visszaállt a normális” állapot, vagyis az Ezüstnyíl lehengerlő időmérős tempója, de „összedugjuk a fejünket, és megnézzük, mit tehetünk a rajtnál, aztán a versenyen.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!