Vágólapra másolva!
A vártnál is nehezebben győzött a múlt vasárnapi Malajziai Nagydíjon, mert nem érezte jól magát. Sergio Pérez még ennél is rosszabb állapotban vezetett.

A múlt hétvégén megrendezett – egyelőre utolsó – Malajziai Nagydíj a szezon egyik legnehezebb versenye, mert a magas hőmérséklet, a páratartalom, valamint a tempós kanyarok alaposan megterhelik a versenyzők szervezeteit, ráadásul az idei autókat egyébként is nehezebb vezetni a korábbiaknál.

Ezt csak tetézi, ha a pilóták nincsenek erejük teljében, és a múlt hétvégén ketten is így jártak: Sergio Pérez, a Force India versenyzője mellett a későbbi győztes Max Verstappen is betegséggel küzdött. Ők az idén már nem az elsők a paddockban, Silverstone-ban a Sky Sports szakértője, Martin Brundle lett rosszul, majd ugyanazt a vírust elkapta Felipe Massa is, és kihagyta a Magyar Nagydíjat.

Verstappen nem tűnt gyengének, de cukros italt már a dobogó előtt kért Forrás: AFP/Manan Vatsyayana

Verstappen csak a verseny megnyerése után árulta el, hogy betegen vezetett. „Általában jól érezném magam, de most beteg voltam – mondta a Ziggo Sportnak. – Az előző éjjel rosszul aludtam, ezért a normális esetnél jóval nehezebb volt (vezetni). Egy ideje már nem érzem jól magam, kissé elkaptam az influenzát, bedugult az orrom és fáj a fejem. Már jobb, de még kell egy kis idő (a gyógyulásra).”

Sergio Pérez is hasonló cipőben járt, de az ő állapota súlyosabbnak bizonyult, és infúzióval is kezelték a verseny előtt.

„Szerintem ez a betegség körbejár – mondta Otmar Szafnauer, a Force India operatív igazgatója. – A verseny után azt mondta, majdnem megállt, de inkább folytatta. Elvégezte a feladatát, és célba ért. Ez volt pályafutása legkeményebb versenye, és meg tudom érteni. Ez már akkor sem könnyű dolog, ha az ember fittnek érzi magát ebben a forróságban és a párában, betegen nagyon kemény lehet.”

A post shared by FORMULA 1® (@f1) on

Bob Fernley, a Force India csapatfőnök-helyettese „nagyjából tökéletesnek” nevezte Pérez teljesítményét a versenyen, amit a 6. helyen fejezett be, Szafnauer pedig úgy vélte, Japánban már minden rendben lesz a mexikói pilóta egészségi állapotával kapcsolatban.

Pérez is elismerte, hogy majdnem feladta a versenyt.

„Ez szép eredmény, épp, hogy túljutottam a célvonalon – mondta Pérez. – Akadtak olyan pillanatai a hétvégének, amikor majdnem feladtam az állapotom miatt. Csak azért folytattam, mert csinálni akartam, és köszönetet kell mondanom az orvosoknak, hogy kisegítettek. Most csak annak örülök, hogy végre vége van, szereztem néhány pontot a csapatnak, és remélem, Japánra ismét formába lendülök.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!