Vágólapra másolva!
Sajtóértesülések szerint a csapat fontolóra veheti a szerződtetését, három héten belül tesztlehetőséget is adnak neki. Felipe Massától és a Martinitől függ sok minden.

Ha összejön Robert Kubicának a meseszerű visszatérés a Forma-1-be, az bizonyára nem a Renault-val lesz, legalábbis jövőre nem, hiszen ők végül Carlos Sainzot szerződtették Nico Hülkenberg csapattársául a következő szezonra.

A kis híján végzetes 2011-es ralibalesetének nyomait még mindig magán viselő lengyellel is tárgyaltak, a Magyar Nagydíj után még tesztlehetőséget is adtak neki a Hungaroringen a jelenlegi F1-es modelljükkel, de a bíztató jelek sorozata sem volt elegendő a leigazolásához, mert Sainz a Toro Rosso, a McLaren, a Renault és a Honda közötti bonyolult alku részesévé vált.

Úgy tűnik, Kubicának, akinek a menedzsmentjébe Nico Rosberg is beszállt, talán a Williamsnél lelhet menedéket, miután az előszerződésben foglalt kötelezettségei elengedését kérte a Renault-tól. Az Autosport úgy értesült, hogy a Williamst valóban érdekli Kubica, és három héten belül tesztlehetőséget adnak neki a 2014-es autójukkal egy európai pályán, vagy a Malajziai, vagy a Japán Nagydíj pénteki napján, hogy elkerüljék a médiafelhajtást.

Az istálló egyik pilótája az idén debütált Lance Stroll marad, a kérdés az, hogy az F1-től egyszer már visszavonuló, de a világbajnoki sorozatba visszarángatott Felipe Massának mik a szándékai.

brazil korábban jelezte, hogy élvezi a visszatérést, szívesen maradna, nemrég azonban azt is megemlítette: a folytatáshoz szükséges, hogy a csapat is ragaszkodjon hozzá. "Ki kell fejezniük, hogy meg akarnak tartani. Ha ezt látom, talán maradok, ha nem, akkor nem" - nyilatkozta.

Kubica a Renault-val már nem térhet vissza Forrás: Farkas Péter - GPhírek

A lap információi szerint a Martininek jelentős befolyása lesz a pilótaválasztásra a PR-szempontok miatt, Rosberg jelenléte viszont jól jöhet Kubicának a tárgyalásokon, hiszen a visszavonult világbajnok karrierje első négy idényét a Williamsnél töltötte. A német akár az alkoholgyártó cég egyik nagyköveti tisztségét is elvállalhatja.

Kubica a hungaroringi teszten jó köridőket futott, de a következetességében hiányosságokat lehetett észrevenni, ami arra utal, hogy erőnlétileg még van hova fejlődnie.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!