Vágólapra másolva!
A visszatérésre készülő lengyel versenyző szerint a másodhegedűsökön múlhat, hogy Vettel vagy Hamilton nyeri az idei vb-t, mert pontokat rabolhatnak tőlük. Ugyanezt megteheti a Red Bull is.

2011 elején történt borzalmas ralibalesete után Robert Kubica szinte hihetetlen visszatérésre készül. Az Olasz Nagydíj hétvégéjén csaknem hét év óta először jelent meg a paddockban egy versenyhétvégén, s bár civilben jött, és azt mondta, a jövője még nem tisztázódott, láthatóan jó kedve volt, és szívesen elegyedett szóba a régi ismerőseivel.

Kubica a Hungaroringen tesztelte az idei Renault-t Forrás: Farkas Péter - GPhírek

A pályán zajló eseményeken rajta tartja a szemét, és természetesen van véleménye a világbajnoki esélyekről is. Noha matematikailag még hat versenyzőnek maradt lehetősége megszerezni a címet, a legtöbben úgy látják, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel között fog eldőlni a sorsa. Közéjük tartozik Kubica is, aki a Sky Sportsnak azt mondta, a Mercedes és a Ferrari másik versenyzőjének ugyancsak kulcsszerepe lesz a vb-ben – de nem esélyesként.

– jelentette ki Kubica. – A kanyargós pályákhoz, ahol nagy leszorítóerőre van szükség, és a motor kevéssé fontos, remek autójuk van, és ha be tudnak férkőzni vele a másik két élcsapat közé, értékes pontokat rabolhatnak a Mercedestől és a Ferraritól."

„Ezért a szezon végén a második számú versenyzők és a Red Bull lesznek a meghatározó tényezők."

A szezon tizenharmadik fordulóján, az Olasz Nagydíjon aratott győzelmével Hamilton az idén először átvette a vezetést az összetettben Vetteltől, de az előnye csak 3 pont, amikor még 175-öt lehet szerezni. A Kubica által vázolt forgatókönyv már ott is megvalósult, mert Bottasnak sikerült Vettel előtt végeznie.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!