Nem teher a fiatal titánnak, hogy összeboronálják a Ferrarival

Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari
Charles Leclerc (MCO), during day one of F1 in-season testing at Hungaroring on August 1, 2017 in Budapest, Hungary. (Photo by Foto Olimpik/NurPhoto)
Vágólapra másolva!
Az F1-be készülő Charles Leclerc nem zavartatja magát a körülötte lévő felhajtás miatt, az F2-es bajnoki címre koncentrál. A Ferrari akadémiája sokat segített neki, hogy erősebb és érettebb legyen.

Jó eséllyel Charles Leclerc lesz a következő évek egyik új versenyzője a Forma-1 színpadán, aki a Prema csapat pilótájaként 50 pontos előnnyel vezeti az F2 tabelláját. A 19 éves monacóira már felfigyelt a Ferrari, és le is csapott rá azzal, hogy bevonta az akadémiai programjába (röviden az FDA-ba).

Leclerc tavaly a Haasnál négy nagydíj szabadedzésén már vezethetett F1-es autót, idén a hungaroringi teszten pedig a Ferrarit is kipróbálhatta.

A tehetséges pilóta azt mondta, nem zavarja a felhajtás körülötte.

"Kellemes látni, hogy gyakrabban feltűnik a nevem a sajtóban, és hogy a Forma-1-hez és a Ferrarihoz kötik, de ez nem rak extra terhet rám. A saját feladatomra koncentrálok a Premával, meghagyom másoknak, hogy a jövőmön agyaljanak" - nyilatkozta a Forma-1 hivatalos honlapjának.

Leclerc a hungaroringi teszten a Ferrarival Forrás: NurPhoto/Foto Olimpik/NurPhoto/Foto Olimpik

"Valóban egy álom beteljesülése lenne, ha a Scuderiánál versenyezhetnék, de kizárólag az F2 megnyerésére kell most koncentrálnom, itt kell mindent beleadnom a következő hónapokban.

Az F1-ben a helye

Az F2-es Prema istálló főnöke, Rene Rosin szerint a monacói tehetségnek jövőre mindenképp helyet kell szorítani a világbajnoki sorozat mezőnyében.

"Azzal, ahogy Charles idén hihetetlenül teljesített, tényleg megérdemli az esélyt. Szerintem F1-es autóba kell ültetni, máskülönben mi értelme az utánpótlás sorozatoknak? - mondta. - Ha ezek a fiatalok nem juthatnak el a Forma-1-be, mi értelme a Forma-2-nek, Forma-3-nak, Forma-4-nek?"

Tavaly a Haasnál vezethetett négy pénteki szabadedzésen Forrás: DPPI/Frederic Le Floc H

Leclerc az akadémiai programban való részvételt"nagyon fontosnak" nevezte, "mert a Forma-1 zárt világ, így alapvető fontosságú, hogy a lehető legjobb környezetben készülhessek fel rá. Az FDA lenyűgöző támogatást nyújt a fizikai és szellemi felkészítésben, és a Scuderia elképesztő szimulátorához is rendszeresen hozzáférhetek, ami egy fiatal számára ideális a technika csiszolásához."

"Az utóbbi időben valóban erősebb, érettebb lettem. Az FDA pszichológusai sokat segítettek, ráeszméltem, mennyire fontos a mentális erő, főleg egy versenyzőnek.

Ez a képzés eddig vegyes eredményeket hozott, 2009 óta az akadémia neveltjei közül Sergio Pérez, Jules Bianchi és Lance Stroll jutott el a Forma-1-be. Leclerc számára az lenne a legjobb út, ha a Ferrari a motorszállításért cserébe valóban fiókcsapatot csinálna a Sauberből, üléseket biztosítva a fiataljainak a tapasztalatszerzésre.

Leclerc emellett elárulta: alig ötévesen döntötte el, hogy autóversenyző lesz, miután betegséget füllentve lógott a suliból, és az azóta elhunyt Bianchival kimentek gokartozni jó barátja apjának pályájára.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!