Társoldalunk:

Rosberg: Bottas közel van a tökéletes versenyzőhöz

2017.08.15. 16:54

Bámulatosnak tartja, hogy mennyire képes kizárni a zavaró tényezőket, és csak magára koncentrál. A finn úgy érzi, a szezon második felében még erősebb lesz.

Nico Rosberg a tavalyi szezon után, a friss világbajnoki címmel a zsebében váratlanul bejelentette a visszavonulását arra hivatkozva, hogy a célját elérte, és szeretne több időt tölteni a családjával. Most már a pálya széléről figyeli a Mercedes harcát a Ferrarival, amely egyelőre váltakozó sikerrel folyik, de nem hiszi, hogy a döntése hátráltatja egykori csapatát.

„Nem, ezt így kifejezetten nem mondanám – idézi Rosberget az Auto Bild, – de a távozásom nyilván okozott nekik nehézségeket, főleg az új szabályok miatt."

A német versenyző még mindig a Mercedest látja esélyesebbnek a végső győzelemre az idén.

„Ez nem a Ferrari ellen szól, ők azonban sokkal hamarabb el tudták kezdeni az új autójuk tervezését – mutatott rá. – Ez eleinte lépéselőnyt biztosított számukra. Csakhogy a Mercedes még mindig borzasztóan erős. Ha tüzetesebben megnézzük az autójukat, a részletgazdagsága lenyűgöző."

Bottas jól bírja a nyomást, és nem megy bele játszmákba

Forrás: Daimler

Rosberg ugyanilyen lenyűgözőnek tartja az utódja, Valtteri Bottas hozzáállását is. Amióta bedobták a mélyvízbe, a Williamstől leigazolt nyugodt finn csendesen meghúzódik a háttérben, de szorgalmasan gyűjtögeti a pontokat – olyannyira, hogy csupán 19-cel van csapattársa, Lewis Hamilton mögött.

„Nagyon jó benyomást tett rám – ismerte el Bottasról Rosberg.

Mentálisan ő lehet a tökéletes versenyző, mert képes kizárólag önmagára koncentrálni, így gyors, és kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt."

Miután a nyári szünet előtti utolsó versenyen, a Magyar Nagydíjon Hamilton a kölcsönt viszonozva visszaengedte őt maga elé, Bottas azt mondta, a vakációt a szaunában sörözgetve fogja megkezdeni, de utána még erősebben tér vissza, mert a beilleszkedési nehézségeken már túl van.

„Tudom, hogy a szezon második fele jobba lesz számomra – jelentette ki az eddig kétszeres futamgyőztes. – Úgy érzem, a legjobb versenyeim még előttem vannak. Azt mondanám, a szezon első fele átlagosan sikerült, mert nagyon magas célokat tűztem ki magam elé. Azért voltak benne jó pillanatok."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!