Hülkenbergnek eddig takarékon kellett vezetnie

Forma-1, Nico Hülkenberg, Renault Sport Racing, Monacói Nagydíj
Renault's German driver Nico Hulkenberg drives during the first practice session at the Monaco street circuit, on May 25, 2017 in Monaco, three days ahead of the Monaco Formula 1 Grand Prix. / AFP PHOTO / PASCAL GUYOT
Vágólapra másolva!
Úgy érzi, kedvez neki, hogy nőtt a leszorítóerő, az idén ezért tud kitűnni. A Renault számára elérhetőnek tartja a konstruktőri 5. helyet, de csak némi szerencsével.

Nico Hülkenberg 2010-ben az egyik legfényesebb ígéretként, szinte az összes junior kategóriában bajnoki címet szerezve érkezett meg a Forma-1-be, de egyelőre nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Még az első szezonjának végén, a Brazil Nagydíjon sikerült megszereznie a pole pozíciót, ám a dobogóra azóta sem állhatott fel: a legjobb eredménye mindmáig három 4. helyezés.

Az előző három szezont a Force Indiánál töltötte, ahol a kevésbé ragyogó előélettel rendelkező Sergio Pérez mellett sem tűnt ki igazán.

Eddig mindketten szinte ugyanannyi, 125 illetve 126 versenyen indultak, de Pérez már hét dobogós helyet, és összesen 423 pontot gyűjtött, míg Hülkenberg csak 388-at.

Hülkenberg úgy érzi, végre kihozhatja magából a maximumot Forrás: AFP/Pascal Guyot

A német versenyző úgy érzi, eddig a szabályok miatt sem tudta érvényre juttatni a tehetségét, mert mindenkinek a gumikkal és az üzemanyaggal spórolva kellett vezetnie. Az idén viszont az autók „sokkal gyorsabbak és szórakoztatóbbak lettek – mondta. – Csak a magam nevében beszélhetek, de én mindenképpen keményebben tudom nyomni velük a gázt, egy kicsit jobban kedveznek a vezetési stílusomnak az elmúlt évekhez képest."

Simán el lehet merészkedni velük odáig, ez működik."

Bár az idén a korábbinál több kicsúszást lehet látni, mert a hátsó gumik tapadása hirtelen elveszhet, Hülkenberg nem érzi úgy, hogy nehezebb lett uralni az autókat. „Igen, egy kicsit idegesebbnek tűnnek. Elég sok versenyt láttam az idén, például a bakuit, ahol nagyon kevés lehetőség volt hibázni – ismerte el. – Szóval, ha valami félremegy, akkor nagyon félremegy. De én nem érzek túl nagy nehézséget vagy változást."

Hülkenberg csapata, a Renault az idén viszonylag szerénynek tűnő célt tűzött ki: a konstruktőri 5. hely megszerzését. Bár jelenleg a 8. helyen állnak, tulajdonképpen nincsenek túl messze ettől, mert

még az 5. helyezett Williams is csupán 15 ponttal van előttük a tabellán.

Hülkenberg – aki eddig egyedül jegyzi a Renault mind a 26 pontját, csapattársa, Jolyon Palmer ugyanis egyet sem szerzett – befoghatónak tartja a grove-i istállót, igaz, csak némi szerencsével. A Renault-t segítheti a Silverstone-ban bevetett új aerodinamikai csomag is, amely sokat lendített a csapat formáján.

„Nem lesz könnyű. Nagyon összeszedett nagydíjhétvégéket kell teljesítenünk, gyakorlatilag mindegyiken, ami soha nem egyszerű – hangsúlyozta. – De úgy érzem, az autónkban most több a potenciál, mint a szezon elején volt. Így jobb eredményekre kell képesnek lennünk."

„Csak éppen az első hat helyet mindig a három élcsapat foglalja el. Ha célba érnek, előttünk végeznek, egyelőre túl nagy az előnyük. Ettől függetlenül az a benyomásom, hogy a szezon második felében elég sok pontot tudunk majd szerezni."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!