Vágólapra másolva!
Michael Schumacher 25 évvel ezelőtt érte el első F1-es győzelmét a belgiumi Spában, az évfordulón fia, Mick viheti pályára az autót, amivel édesapja 1994-ben világbajnok lett.

Nem mindennapi pillanatoknak lehetnek szemtanúi a Belga Nagydíjra kilátogató nézők, hiszen a helyi DHnet.be szerint a futam rajtja előtt egy órával Mick Schumacher bemutató köröket tarthat egy Benetton-Ford B194-essel, amit édesapja 1994-ben használt, amikor megnyerte pályafutása első F1-es világbajnoki címét.

A rendkívüli alkalom apropója, hogy Michael Schumacher 1992-ben, vagyis 25 esztendővel ezelőtt nyert először futamot az F1-ben, pont a belgiumi Spában, ami nem csupán szülőhazájához, a németországi Kerpenhez esik közel, hanem a későbbi hétszeres világbajnok egyik kedvenc pályája is, ahol 1991-ben bemutatkozott az F1-ben.

Mick Schumacher már kipróbálhatta édesapja egyik legjobb Benettonját Forrás: LPR Photography/DHnet.be

A bemutató körök előtt Mick már ki is próbálhatta a B194-est, ami a DHnet.be szerint a Schumacher múzeum része, de az autó konfigurációja és a matricázása alapján jó eséllyel arról a 05-ös számú karosszériáról lehet szó, amit 2013 decemberében 617.500 fontért (mai árfolyamon 205,67 millió forint) árvereztek el, és azóta egy Ferrari-gyűjtő bróker, Pierre Schroeder vezette különböző felvonulásokon és a BOSS GP-ben.

A Bonhams aukciósház szerint a 05-ös autóval győzött Schumacher Imolában, Montrealban, Monacóban és Magny-Cours-ban, a 92 pontjából összesen 46-ot ezzel gyűjtött.

Az autón már 2014-ben megjelentek a típusidegen Motorworld feliratok – itt rendezik be a kölni állandó Schumacher-kiállítást – és felkerült rá a #KeepFightingMichael hashtag is, amivel világszerte buzdítják Michael Schumachert a súlyos egészségkárosodással járó síbalesete óta. Ezen kívül a Pirelli abroncsok használata volt látható eltérés a spái gyakorláson.

Mick egyszerű, fekete sisakot viselt a szerdai teszten, így próbálta elkerülni a rivaldafényt, ami autóversenyzői pályafutását kíséri. „Imádok vezetni, ezért is csinálom, nem pedig a nevem miatt – idézte nemrég a Canal Sport. – Nem érzek nyomást. Lehet, hogy néhányan ezt szeretnék, de azzal foglalkozom, ami a dolgom. Vezetek, és ennyi az egész.”

A fiatal pilóta egyelőre az F3-as Európa-bajnokság 11. helyén áll,

és az újoncok versenyében is jelentős a hátránya a listavezető McLaren-tehetség, Lando Norris mögött. Második nekifutásra tavaly 2. helyezett lett a német és az olasz F4-ben is, de németországi legyőzőjét, Joey Mawsont egyelőre veri az F3-ban. A Mercedes nemrég egy reklámkampányba is bevonta őt, és a Ferrarinál is kinyilvánították, hogy szívesen látják Schumachert a junior programban.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!