Vágólapra másolva!
Meggyőzőnek tartotta a Renault versenyzője a lengyel pilóta visszatérését, főleg a Hungaroringen látott körülmények után. Fogalma sincs, mi csapata terve Kubicával.

Noha ő maga nem volt teljesen elégedett, az F1-es közvélemény nagyra értékelte Robert Kubica teljesítményét a Hungaroringen rendezett teszt második napján, amikor az idei Renault-val 142 kört megtett 8 óra alatt a rekkenő hőségben, és meghökkentően következetes etapokat tudott teljesíteni, amiket a Renault pilótáinak versenytempójával is egy lapon lehetett említeni.

A tesztnap után egyelőre nem tudni olyan gyakorlati akadályról, ami meggátolná Kubica visszatérését a 2011 elején történt, életveszélyes, és maradandó karsérülést okozó ralibalesete után, de ő maga is elismerte, hogy nem tudja, mire készül most a Renault, és a csapat versenyzője, Nico Hülkenberg is csak találgatott azzal kapcsolatban, hogy vajon Kubica lesz-e egyszer a csapattársa.

Kubica tesztje egy győzelemmel ért fel Forrás: Farkas Péter - GPhírek

„Nincs sok információm, nem voltam a helyszínen. Kaptam némi infót, és persze láttam a köridőket. Úgy gondolom, számára ez nyilvánvalóan nagyszerű visszatérés volt” – nyilatkozta Hülkenberg a Motorsport.com-nak a hollandiai Gamma Racing Day rendezvényen, ahol egy 2012-es Lotus-Renault-val bemutató köröket futott, és az asseni pályán a nem hivatalos körrekordot is megdöntötte.

„Különösen egy olyan pályán, mint a budapesti, ami fizikailag nagyon megterhelő. Úgy gondolom, a teljesítménye is rendben lévőnek tűnt. Nem tudom, mi fog történni, hogy mire készül a Renault, de a teszt szerintem oké volt” – tette hozzá a Le Mans-i 24 órás verseny 2015-ös győztese, aki jövőre biztosan marad az enstone-i istállónál, Jolyon Palmer helye azonban egyáltalán nem garantált.

A post shared by FORMULA 1® (@f1) on

Hülkenberg úgy vélte, a Renault „nagyjából a várakozásoknak megfelelően” szerepel, ott tartanak, ahova várták magukat a télen. Úgy érzi, elszórtak néhány pontot az előző futamokon, de 11 verseny után 26 megszerzett ponttal továbbra is a konstruktőri világbajnokság 5. helyét célozza meg, nem is alaptalanul.

Az autóban több lehetőség van, mint az első félidőben, és ez jobb eredményekhez is hozzásegíthet. Az első hat hely mindig a legjobb három csapaté, ha célba érnek, ők mindig előttünk lesznek. Sokkal előrébb járnak, mint mi, de mindenképpen úgy gondolom, hogy a szezon második felében jó csomó pontot gyűjthetünk, és remélhetőleg egy szokatlan kiugrás is összejöhet.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!