Vágólapra másolva!
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke szerint igen, legalábbis korábbi balesetekkel párhuzamot vonva úgy vélte, hogy Max Verstappen túl kemény büntetést kapott a Hungaroringen.

A két Red Bull balesete gyorsan véget vetett a csapat álmainak a Magyar Nagydíj 2-es kanyarjában, amikor Max Verstappen elfékezte magát a belső íven, nekiment Daniel Ricciardónak, és kiütötte őt a versenyből, ráadásul a saját dobogós reményeinek is véget vetett, mert 10 másodperces időbüntetést kapott, így csak az 5. helyen ért célba szorosan a két Mercedes mögött.

Az ütközés nem volt súlyos, de egyértelműen Verstappen hibája volt, akit Ricciardo dühében a rádión „rossz vesztesnek” nevezett, a pálya széléről bemutatott neki, a futam után pedig „éretlennek” titulálta csapattársát, aki jobb híján bocsánatot kért tőle. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke azonban az FIA által delegált sportfelügyelők keménysége miatt is kesereghetett.

Verstappen ezt elnézte Forrás: AFP/Andrej Isakovic

„Szerintem talán kissé túlbuzgók voltak, ha megnézzük (Valtteri) Bottas megmozdulását Barcelonában – utalt Horner arra, hogy Bottas a rajtnál meglökte Kimi Räikkönent, aki nekiment Verstappen autójának is, és mindketten kiestek, míg Bottas később motorhiba miatt adta fel a futamot. – Én ezt versenybalesetnek tekintem, ilyenek előfordulnak” – szögezte le Horner.

Horner szerint nagyon fontos volt, hogy a két pilóta személyesen rendezte a konfliktust a verseny után, mert „egy telefonhívás vagy egy SMS nem lett volna ugyanaz.” A kifakadás miatt nem hibáztatta Ricciardót, szerinte „nagyon felhúzta magát, de egy órával később már lenyugodott, és normális helyzet alakult ki.”

A post shared by FORMULA 1® (@f1) on

„Tulajdonképpen szerencsések vagyunk, mert már több, mint 12 hónapja elég gyakran közel vannak egymáshoz, és korábban nem értek össze. Nyilvánvalóan ez sem volt szándékos, de így is nagyon bosszantó – tette hozzá Horner, és rámutatott, hogy bár hátrányból előzni nem volt könnyű a Hungaroringen „az autónk tempója semmivel sem volt rosszabb a Ferrarinál és a Mercedesnél.”

Verstappennek a végén így is volt halvány esélye a dobogóra, mert utolérte a lekörözésekkel időt vesztő Bottast, akit Lewis Hamilton az utolsó métereken engedett maga elé. A Mercedes a Red Bull két évvel ezelőtti taktikáját követte, de Horner rámutatott, szerinte a világbajnoki címért folyó küzdelemben – az általa csapatvezetőnek nevezett – Hamiltonnak minden pontra szüksége lesz.

Ricciardo elfogadta a bocsánatkérést

„A tegnapi napot nehéz volt eltűrni – írta a Twitteren. – Az ember egész nap készül arra a pár órányi versenyzésre, aztán így sikerül. Max bocsánatot kért tőlem a verseny után, és beszéltünk szemtől szemben, távol a médiától és bárki mástól. Megfelelően kezeltük a helyzetet, hogy továbbléphessünk. 4 hét múlva ismét kialszanak a lámpák!”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!