Vágólapra másolva!
Toto Wolff kijelentette, ha a világbajnoki győzelem az ára annak, hogy a csapat hű maradjon az értékeihez, akkor bevállalná a vereséget is, mert hosszú távon ez a kifizetődőbb. Lewis Hamilton azt mondja, ezzel bebizonyította, hogy csapatjátékos.

A Mercedes és Lewis Hamilton jelesre vizsgázott sportszerűségből a Magyar Nagydíjon, ahol kényes lépést bevállalva visszaengedték Valtteri Bottast a 3. helyre, miután a brit versenyző sem tudta megelőzni legalább az egyik Ferrarit. Eredetileg is ezt tervezték, csakhogy a forgatókönyvbe bekavart a futam végén a frissebb gumikon felzárkózó Max Verstappen, aki utolérte Bottast – ezért védhető döntés lett volna az istálló részéről, hogy azt a Hamiltont tartják dobogós pozícióban, aki elől korábban félrehúzódott a csapattársa, hátha ő többre megy a Ferrarik ellen.

Ez azért is kézenfekvő lett volna, mert bár egyelőre Hamilton és Bottas is talpon áll a világbajnoki küzdelemben, előbbinek van több pontja, és a Mercedes beállhatna mögé, ahogy a Ferrari már megtette Sebastian Vettellel.

Bár a Mercedes nagy árat fizethet érte, hogy a kockázatok ellenére visszaállította az eredeti sorrendet a pilótái között, Toto Wolff állítja, hosszú távon ez volt kifizetődő,

még akkor is, ha Hamiltonnak ez a 3 pont hiányozna a vb-címhez.

- ismerte el a csapatfőnök. - Igazságos módon akarunk nyerni, de néha nagyon nehéz a helyes úton maradni, és kitartani az értékeink mellett."

Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez! Forrás: AFP/Peter Kohalmi

"Ezekkel az értékekkel nyertünk hat világbajnokságot, és ugyanezekkel fogunk még többet nyerni a következő években - utalt a tarolásra az egyéni és a konstruktőri pontversenyben 2014-től 2016-ig. - Ez ma (Hamiltonnak) három pontba, és lehet, hogy az idei világbajnoki győzelmébe került, tudjuk jól. A csapat azonban így működik, kitartunk amellett, amit kijelentünk, és elfogadjuk, ha ez azzal jár, hogy elveszítjük a vb-t."

"Hosszú távon azonban még több versenyt és világbajnokságot fogunk nyerni ilyen hozzáállással, mint az ellentétével."

Bottas szerint kedves gesztus volt

A verseny 45. köréig ugyanis Bottas Hamilton előtt haladt, és ekkora mindketten felzárkóztak a Ferrarikra, amelyeknek eltűnt a táv első felében felépített előnye. Sebastian Vettel visszalassult, mert félrehúzott a kormánya, és Kimi Räikkönennek így a hátvédjeként kellett segédkeznie.

Bottas nem tudta ezt kihasználni, ezért elengedte csapattársát, akinek a házon belüli megállapodás értelmében vissza kellett adnia a 3. helyet, ha ő sem jár sikerrel. "Lewis gyorsabbnak tűnt. Nem voltunk biztosak benne, hogy Valtteri mennyire tud közel maradni a Ferrarikhoz, mert egy másik autó követése tönkreteszi a gumikat. Nem közelítette meg őket nagyon, Lewis pedig kért egy lehetőséget, hogy engedjük előre" - mondta Wolff.

A sorrend visszaállítását azonban majdnem meghiúsította Verstappen jelenléte, aki az utolsó körökre a frissebb abroncsokon megérkezett Bottas mögé. "Hosszasan beszéltünk a kivitelezésről, mert Verstappen felzárkózott, és nem akartuk elbukni sem a dobogót, sem a 4. helyet. Folyamatosan tájékoztattuk (Hamiltont) a különbségekről, és arról, hol lenne a megfelelő alkalom. Arra jutottunk, hogy ez az utolső kör utolsó kanyarja lenne, mert azzal csökkennének Verstappen esélyei az előzésre."

Verstappen miatt majdnem a 4. helyen ragadt Bottas. Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez! Forrás: AFP/Peter Kohalmi

"Felmértük a kockázatot, amit Max közelsége jelentett (Bottashoz), és hogy esetleg bolondként jövünk ki a helycseréből.

Bottas azért is örült az egyezség betartásának, mert nem feltétlenül számított rá. "Nem hiszem, hogy bárki megtette volna, ha dobogós helyen áll, úgyhogy ez kedves volt a csapattól és Lewistól" - nyilatkozta.

"Aggódtam, amikor távolodtam tőle. Nagyon szenvedtem a lekörözöttekkel, de köszönöm Lewisnak, hogy betartotta az ígéretét, és végül elengedett. Megadtam neki az esélyt, hogy megpróbálja megelőzni a Ferrarikat."

Egy szakadt kábel miatt nem reagáltak Hamilton kérésére

Hamilton, akinek a hátránya a Magyar Nagydíj eredményével 14 pontra nőtt Vettel mögött, reméli, meggyőzte azokat, akik kétségbe vonják, hogy a csapat érdekei fölé helyezi a sajátjait. "Remélem, a mai vezetésemmel és viselkedésemmel megmutattam, hogy csapatjátékos vagyok, és tartom a szavam. Kemény volt 7 másodpercet leadni, és aggódtam, hogy Verstappen is megelőz, de szerencsére nem így történt" - mondta.

"Remélem, hogy ha elveszítjük a világbajnokságot, az nem három pontnál kisebb különbséggel lesz."

Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez! Forrás: AFP/Andrej Isakovic

A Mercedesnek külön problémát jelentett a futamon, hogy egy elszakadt optikai kábel miatt elszállt a helyi kommunikációs rendszere az adatokkal és a rádióforgalommal együtt. "Időnként feléledt a rendszer - mondta Wolff. - Néha tudtunk beszélni (Hamiltonnal), máskor nem."

"Hihetetlen volt a csapatmunka. Brackley és Brixworth volt a mentsvárunk, tekintélyes mennyiségű adatot kaptunk innen, a rádión néha hat-heten beszéltek James (Vowles-hoz, a főstratégához)."

A hiba befolyásolta Hamilton versenyét is,

mert így a csapat nem hallotta meg időben a kérését, hogy szeretné hosszabbra nyújtani az első etapját.

"Nagyon jó volt a tempóm, de nem működött a rádió, így nem tudtam szólni a csapatnak, hogy jó állapotban vannak a gumik, és kint maradnék. Ha megtettem volna még 5-10 körig, talán lett volna esélyem támadni és megelőzni a Ferrarikat - nyilatkozta. - Nem tudom, miért lassultak le. Azt hittem, aggódnak a gumik miatt, és később felgyorsítanak, de nem így történt."

Később a probléma miatt Bottas mögött is időt vesztett, és azt mondta, a késlekedés sokat kivett a gumijaiból.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!