A Red Bullnak át kellett építenie a vitatott első szárnyat

Forma-1, Brit Nagydíj, Daniel Ricciardo, Red Bull
Red Bull's Australian driver Daniel Ricciardo drives out of the pit lane during the third practice session at the Silverstone motor racing circuit in Silverstone, central England on July 15, 2017 ahead of the British Formula One Grand Prix. / AFP PHOTO / ANDREJ ISAKOVIC
Vágólapra másolva!
A többi csapat észrevette, hogy a Silverstone-ban bevetett új első szárnyuk túlságosan meghajlik a pályán, és erről értesítették az FIA-t is. Nem tudni, hogy a szövetség kérésére vagy saját elhatározásból, de a Red Bull változtatott a légterelő kialakításán a Magyar Nagydíjra.

A Red Bull szinte évi rendszerességgel szembesül olyan vádakkal, hogy a pályán, nagy tempónál feltűnően meghajlanak a légterelői az aerodinamikai terheléstől, és idén a Brit Nagydíjon jött el ez az alkalom: a vetélytársak fotók alapján kiszúrták, hogy

Silverstone-ban az új első szárnyuk egyes terelőlapjai túlságosan rugalmasak,

és más szöget vesznek fel, mint az autó álló helyzetében.

Az Autosport úgy értesült, a riválisok felhívták erre az FIA figyelmét, és a Red Bull módosított is a Magyar Nagydíjra a légterelőn, de azt nem tudni, hogy a szövetség kérésére, vagy inkább elővigyázatosságból, önszántából lépett így. Az elismert technikai szakíró, Giorgio Piola vette észre, hogy a Hungaroringen a csapat első szárnyára felkerült egy rögzítő a felső terelőlapok és a véglap közé, amely megakadályozza a szárny elhajlását.

A Red Bullnak módosított az első szárnyon a Brit Nagydíj óta Forrás: AFP/Andrej Isakovic

A nagydíjakon az FIA terhelésnek vetik alá a különböző idomokat, amelyek csak nagyon kis mértékben deformálódhatnak, a pályán, teljesen más körülmények között ugyanakkor könnyen előfordulhat, hogy egy adott elem sokkal jobban elhajlik, mint a hivatalos ellenőrzéseken.

A Red Bullnál ettől függetlenül optimistán várják a Magyar Nagydíjat, mivel a Hungaroring kevésbé domborítja ki a motorok közötti különbségeket, amiben a Renault-t használó istálló lépéshátrányban van a Ferrarihoz és a Mercedeshez képest. Daniel Ricciardo emellett a fejlesztésekben is bízik.

"Számos helyen vannak újításaink, az első szárnyon és az oldaldobozon is - nyilatkozta. - Reméljük, hogy minden működni fog, és gyorsulunk annyival, amennyire számítunk. A szélcsatorna azt mutatta, (a fejlesztések) növelik a leszorítóerőt, és reméljük, hogy ez a köridőkben is megmutatkozik."