Vágólapra másolva!
Egy szerencsés szurkoló beszámolt a játékon szerzett élményről, amelynek nyereményeként a Williams garázsában alhatott a Brit Nagydíj hétvégéjén.

A Williams főszponzora, a Martini az Airbnb-vel karöltve nyereményjátékot hirdetett a Brit Nagydíjra, amelynek keretében egy szerencsés kiválasztott a legendás Forma-1-es csapat garázsában tölthette az éjszakát. Ez annak a kampánynak a része volt, amelyben a világ különleges helyein, például a Chicago Bulls stadionjában vagy a Maracana arénában biztosítottak szálláslehetőséget a sorsolás nyerteseinek.

A Williams garázsában ágyaztak meg a szerencsés nyertesnek Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

A múlt hétvégén Daniel Fenton térhetett nyugovóra ismerőseivel a Williams silverstone-i garázsában, és élményeiről az F1 hivatalos sajtótájékoztatóinak egyik moderátora, James Allen blogjában számolt be. A 29 éves szurkoló 1996-ban kezdte követni a sportágat, s mivel a Williams csillaga akkor fényes ragyogott, a szép emlékek miatt azóta is kitüntetett figyelemmel követi a csapatot.

Szombat délelőtt 11-kor fogadták őt és vendégeit a motorhome-ban, majd részt vehettek a bokszutca látogatáson.

- írta. Utána körbevezették őket szálláshelyükön, a garázsban, és a következő órákban a versenypálya eseményeit figyelték.

"Este 10:30-kor van takarodó, reggel 6-kor ébresztő. Micsoda tapintatlanság! - háborgott viccesen. - "De (a szerelőknek) akad némi tennivalója."

"Szürreális élmény volt. Miután megittunk néhány Martinit a Williams motorhome-jában, körülbelül 11:30-kor feküdtünk le. A garázsokban azonban továbbra is zajlott a munka, hiába távoztak a szerelők, mert éjszaka jöttek néhányan a padlót takarítani." Azt mondta, hogy nem volt teljesen sötét, mert a garázsok lámpái egy közös mennyezeten húzódnak, és látták a máshol égő körték fényét, bár kaptak szempárnát.

"Éjjel 3-kor felébredtem. Bizarr volt, mert hiába tudtam, hogy későre jár, nagyon világos volt. Erre rátett egy lapáttal, hogy két gyönyörű FW40 állt néhány lépésre tőlem! Kicsit felültem az ágyon, hogy mindezt feldolgozzam, aztán kimentem sétálni a paddockban a friss levegőre, mielőtt újra elaludtam."

Reggel 5:45-kor ébresztették őket, hogy fekvőhelyeik elpakolása után a csapattagok hozzáláthassanak a munkához.

Fentonék ezután a többi vendéghez hasonlóan előkelő páholyból nézhették a versenyt. A szerencsés szurkoló szerint "hátborzongató belegondolni, hogy ez volt az első alkalom, hogy egy F1-es garázsban vendégek aludtak a futam előtt, és ilyesmi valószínűleg nem fog újra megtörténni."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!