Vágólapra másolva!
Haszegawa Juszuke kijelentette, akár 2019-ben is a jelenlegi erőforrás továbbfejlesztett változatát használhatják, pedig már az első indításkor észrevették, hogy nem felel meg a várakozásoknak.

Teljesen új erőforrást épített a Honda az idei F1-es szezonra, azonban a megváltóként várt új változat egyelőre megbukott, hiszen a szezon derekán még mindig rutinszerűek a McLarennél a motorcserék, az egész szezonra előírt alkatrészkvótákat már régen túllépték, és az erőforrás teljesítménye továbbra is csak a középmezőnybe elég.

A Honda akkora csalódást kelt, hogy a McLaren csak azért nem cserélte még le a motort, mert a többiek nem akarnak adni nekik, és a szerződésükből is nehezen tudnak kilépni. Azt valószínűleg csak ők tudják, hogy ha maradnak japán partnerük mellett, akkor áldás vagy átok-e az, hogy Haszegawa Juszuke szerint kitartanak az aktuális koncepciójuk mellett.

Még mindig gyakoriak a motorcserék a Hondánál Forrás: LAT Images/Steven Tee

„Az idén új erőforrás koncepciót mutattunk be, úgyhogy ezt majdnem egy újbóli első évnek tekinthetjük – idézte az F1-es program vezetőjét a Honda weboldala. – A célunk, hogy a 2017-es koncepciót továbbfejlesszük a 2018-as szezonra, és remélhetőleg 2019-re is. A motor tömege, a súlypontja és az égéstér koncepciója is azt az irányt követi, mint a többi gyártóé.”

A szakember szerint jó döntés volt új útra lépni az erőforrás fejlesztése terén.

„Az alkatrészek egy részénél módosíthatunk a specifikáción, hogy utolérjük a másik három motorgyártót. Tavaly teljesen más koncepciójú motort használtunk, úgyhogy apró módosítások nem hozták volna ugyanazt a teljesítményt. Ezért volt igazán szükségünk arra, hogy az egész motorkoncepciót megváltoztassuk az idei évre.”

A Q3-at már elérik, de a pontszerzés még mindig ritka Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Ez azonban nem megy zökkenőmentesen, mert már a teszteken látszott, hogy a McLaren Honda az idén is versenyképtelennek bizonyul, mégpedig elsősorban az erőforrás miatt. Haszegawa elismerte, hogy már az első indítás során nyilvánvalóvá vált, hogy az erőforrás „nem hozza azt az állóképességet és teljesítményt, amit elvártunk tőle. Sok apró hibát találtunk.”

„A barcelonai teszten további problémákra leltünk, például az olajteknőnél, amit az autó okozott. Ez nem teljesen a motor hibája volt, de így is nagyon fontosnak bizonyult. Rengeteg elemet nem tudunk a fékpadon tesztelni, ezért ezeket az autón kell kipróbálni. Az olajteknő az egyik legnagyobb alkatrész, bár van egy külön állásunk ennek próbálgatására, az autót érő G-erőket nem tudjuk előidézni.”

Vajon Alonso marad a McLarennél? Forrás: McLaren

Haszegawa szóba hozta a vibrációk problémáját, és elismerte, hogy a fékpadon „merevebb és nehezebb” modellt használnak, ami nem teremt olyan „szinkronizált vibrációt”, mint ami az igazi autóban a sebességváltót és a gumikat éri. „Természetesen tisztában voltunk azzal, hogy bizonyos fokú vibráció éri majd az autót, de sokkal nagyobb volt annál, amit vártunk.”

A japán szakember ezzel elismerte a korábbi találgatást, hogy a Honda ultramodernnek vélt infrastruktúrája nincs megfelelően összehangolva az F1 tényleges igényeivel.

Joe Saward szakblogger szerint Silverstone-ban az a hír járta, hogy Frederic Vasseur, a Sauber új csapatfőnöke máris megszabadulna a Honda erőforrásától, amit esetleg a Toro Rosso vehet át. Az sem kizárt, hogy a Honda az egész csapatot megvásárolja, így akkor is az F1-ben maradhatnak, ha a McLaren esetleg Renault erőforrásokra vált.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!