Vágólapra másolva!
A két évközi gyakorlásból 2018-ban is a Hungaroringen rendezhetik az egyiket, miután a csapatok a magyar és a barcelonai helyszínre voksoltak.

Idén először fordul elő, hogy kollektív Forma-1-es tesztet rendeznek a Hungaroringen, és ebből talán hagyomány lesz, mivel kiderült: a csapatok választása alapján 2018-ban is a magyar pályán rendezik meg a két szezon közbeni gyakorlás közül az egyiket.

Az F1-es csapatok az idén és jövőre is a Hungaroringen fognak tesztelni Forrás: Farkas Péter - Origo

Ez még nem hivatalos információ, viszont a mérvadó szaklap, az Autosport jelentette, és bizonyára csak formalitás, hogy megállapodás szülessen róla. A kétnapos eseményre ismét a Magyar Nagydíj utáni kedden és szerdán kerülhet sor – amely egyébként nyilvános, és idén augusztus 1-én és 2-án a versenyre váltott jeggyel vagy külön napijeggyel lesz látogatható.

A csapatok választásának hátterében az a praktikus ok állhat, hogy innen vonul nyári vakációra a mezőny, így az itteni gyakorlást könnyebb beleilleszteni az amúgy rendkívül feszített menetrendbe.

A mogyoródi helyszín mellett az általában kedvező nyári időjárással is lehet érvelni.

Idén a Hungaroring mellett a bahreini pálya volt a másik évközi teszt házigazdája, jövőre a Spanyol GP helyszíne, Barcelona lesz május közepén. A csapatok preferenciája alapján megint itt fogják rendezni az idény előtti két, összesen nyolc napból álló tesztsorozatot is.

Az Autosport úgy tudja, az egyik istálló erőltette, hogy a jövőre a Francia Nagydíj házigazdájaként visszatérő Paul Ricard legyen az egyik előszezoni helyszín, de a kezdeményezés nem kapott kellő támogatást.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!