Vágólapra másolva!
A Mercedes csapatfőnökét nem érdeklik a találgatások versenyzője csapatváltásáról, szerinte Hamilton szavait amúgy is kiforgatták, amikor arról jelentek meg cikkek, hogy a Ferrarihoz akar igazolni.

Lewis Hamilton viszonylag hosszú tárgyalássorozat után 2018 végéig érvényes szerződésben állapodott meg a Mercedesszel, de ez nem akadály a sajtó számára, hogy máris összeboronálják a Ferrarival, amelynek papíron még a következő évre sincs versenyzője.

A váltásról szőtt pletykát maga Hamilton indíthatta el azzal a gesztussal, hogy elismeréssel beszélt a legendás istállóról, de aktuális főnöke, Toto Wolff nem kerekít nagy feneket a sztorinak.

Csupán annyit mondott, hogy a Ferrari nagy tisztelője, ahogy mindannyian azok vagyunk, és hogy az egy olyan csapat, amelyiknél mindegyik versenyzőnek muszáj lenne vezetnie. Ennyi" - nyilatkozta a Mercedes csapatfőnöke.

Wolff szerint Hamilton nem vágyik a Ferrarihoz Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

"Nagyon jó helyen van, jelenleg a leggyorsabb autót, a Mercedest vezetheti. Még másfél évig él a szerződése, és pont most a legjobb a harmónia a csapatnál. Mások fecsegése engem semennyire sem érdekel."

Hamilton viszont a nyilatkozatai alapján gyakrabban flörtöl a visszavonulással, mint a Ferrarival.

Többször célzott rá, hogy nemcsak a versenyzésnek akarja szentelni az életét, hanem más céljai is vannak, és ha már nem élvezi annyira az F1-et, le fog lépni. A Brit Nagydíj után megint kitért erre.

"Imádok vezetni, s bár roppant valószínűtlen, lehet, hogy hat hónap múlva mást fogok mondani. Versenyezni, őrültségeket csinálni mindig szeretni fogok, de nem lehet előre látni, milyen kedvem lesz karácsonykor. Remélem, jó hangulatban leszek, zsebemben a negyedik vb-címmel" - mondta.

"Sosem lesz olyan, még egy újabb világbajnoki győzelem esetén sem, hogy úgy érezzem, eljött az ideje a sisakom szögre akasztásának. Mindig újra nyerni akarok, és amikor majd leállok, akkor is ugyanezt fogja mondani bennem egy belső hang. Most arra összpontosítok, hogy megszerezzem a negyedik vb-címem."

Ehhez közelebb lépett a Brit Nagydíjon, ahol a győzelmének, illetve Sebastian Vettel defektjének köszönhetően egyetlen pontra faragta le a hátrányát a német pilóta mögött, ráadásul úgy néz ki, a Mercedes lépéselőnybe került a Ferrarival szemben.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!