Vágólapra másolva!
Az 1997-es világbajnok szerint a Toro Rossónak nem kellene megvárni, amíg Danyiil Kvjatot eltiltják egy versenytől, mert a sorozatos hibái és a hozzáállása miatt szabadságra kellene őt küldeni.

Újabb rajtbalesetet okozott Danyiil Kvjat a múlt vasárnapi Brit Nagydíjon, ráadásul ez rövid időn belül már a harmadik szabálysértése volt. Kanadában visszavette a rajthelyét, miután lemaradt a felvezető kör elején, Ausztriában pedig szintén balesetbe keveredett Fernando Alonso és Max Verstappen kárára.

Kvjat egyik alkalommal sem vette magára a felelősséget, pedig a sportfelügyelők őt hibáztatták a történtekért, büntetésekkel is sújtották, és már 9 büntetőpontnál jár, így ha október 23-ig még 3-at összeszed, egy versenytől el is tiltják. Az 1997-es világbajnok Jacques Villeneuve szerint a Toro Rossónak kellene őt parkolópályára tenni.

Kvjat szerencséje, hogy most nincsenek őstehetségek a Red Bull pilótanevelő programjában Forrás: DPPI/Frederic Le Floc H

„Nem értem, Kvjat mit akart csinálni – mondta Villeneuve a Motorsport.com-nak az után, hogy Kvjat kiütötte Carlos Sainzot a Brit Nagydíjról. – És tudják, mi a legrosszabb az egészben? Az, hogy a rádión utána próbálja a csapattársát hibáztatni azt gondolva, hogy senki sem látta. Ez megmutatja a rossz hozzáállását. Azt érdemelné, hogy otthon maradjon, mert ez már kínossá vált.

„Otthon kellene hagyni őt egy kicsit, és akkor átgondolhatná a dolgokat, mert ez nem az első hétvége, amikor túllő a célon. Talán az F1 túl gyors neki, nem tudom” – kommentált Villeneuve, akit 1997-ben a sárga zászlók többszöri figyelmen kívül hagyása miatt utólag kizártak a Japán Nagydíjról, de végül így is világbajnok lett.

Rajtbaleset Ausztriában Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

A gyakran kritizáló expilóta szerint Kvjatnak változtatnia kellene a hozzáállásán, hogy fejlődhessen versenyzőként. Alonso az Osztrák Nagydíj után Kvjatra utalva azt mondta, hogy túlteng egyesekben a bizonyítási vágy, pedig Kvjatot nemrég megnyugtatták, hogy szinte biztosan megtartják őt jövőre is a Toro Rossónál. Villeneuve szerint be kellene látnia a hibáit.

„Ha az ember mindig másra mutogat, soha sem fog tanulni – mondta. – Mindig magunkat kell okolni először, még akkor is, ha nem hibáztunk, csak így lehet fejlődni. Amikor világos, hogy 100%-ban az ember hibázott, óriási mértékben, akkor nevetségessé válik, ha valaki mást próbál hibáztatni. A versenyzők gyakran második esélyt sem kapnak, neki jutott már sok, mégsem tanul belőle.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!