Vágólapra másolva!
A beállítások kiválasztását is megnehezíti, hogy a McLaren Honda motorja jóval gyengébb az ellenfelek erőforrásainál. Alonso és Vandoorne is ezért vakarja a fejét.

Az eddigi eredményeikhez képest ismét jól szerepelt a McLaren Honda a Brit Nagydíj pénteki edzésein, Fernando Alonso délután a 9. helyet érte el, de ennek egyelőre nem tulajdonított nagy jelentőséget, már csak azért sem, mert öthelyes rajtbüntetéssel már biztosan számolnia kell az akkumulátor cseréje miatt.

Alonso csütörtökön még azzal viccelődött, hogy csak messze a mezőny végéről indulhat, arra számítva, hogy további alkatrészeket is ki kell cserélni a Honda erőforrásban, pénteken viszont már az volt a legfőbb aggodalma, hogy milyen beállításokat válasszon annak érdekében, hogy legalább valamennyire versenyképes legyen az ellenfelek között.

Alonso és Vandoorne is kísérletezett - galériával! Forrás: McLaren

„Egészen elégedett vagyok azzal, ahogy a napom telt. Számos lehetőséget át kell tekintenünk, és a legjobbat kell választanunk, de alapvetően a versenytempóra összpontosítunk, mert úgyis hátulról fogunk rajtolni. Mindannyian tudjuk, hogy pénteken nem fontosak a köridők, és már néhány verseny óta a 8-12. helyen állunk, úgyhogy ki kell várnunk, mi lesz holnap.”

„Attól függően, hogy mekkora teljesítményből gazdálkodhatunk, lejjebb vesszük a szárnyak meredekségét, hogy a kanyarokban is gyorsak maradjunk, és védekezni tudjunk az egyenesben. Ha viszont gyenge a motor, akkor viszonylag jók akarunk lenni az egyenesekben, és a lehető legkisebb szárnyakkal megyünk. Nehéz ezt eldönteni.”

Alonso csak a mezőny végéről indulhat - galériával! Forrás: McLaren

Stoffel Vandoorne ezúttal is alaposan elmaradt Alonso tempójától, de ő is igen jónak nevezte a hétvége kezdetét, és kiemelte, hogy a tempós kanyarokban jól viselkedett az autója, és otthonosan vezette azt. Elismerte viszont, hogy a McLaren határait egyelőre nem találta meg.

„Szerintem Fernando és én is megcsúsztam a körnek azon a részén, pont a vége felé vesztettem el az autó hátulját. Fernandóval rengeteg különböző leszorítóerő-konfigurációt kipróbáltunk az edzések során. Most úgy gondoljuk, hogy jó elképzelésünk van arról, mit érdemes használnunk holnap. E téren rengeteget tanultunk.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!