Vágólapra másolva!
A bakui kiesése úgy felbosszantotta, hogy inkább nem állt szóba a sajtóval. Az FIA megbüntette, de szerinte bölcs volt, hogy inkább hallgatott.

Max Verstappen is azon versenyzők népes táborát gyarapítja, akik úgy érzik, a kavarodást kihasználva megnyerhették volna a múlt vasárnap rendezett Azerbajdzsáni Nagydíjat. A Red Bull pilótája motorhiba miatt már a verseny elején kiesett, csapattársa, Daniel Ricciardo viszont az utolsó helyről felkapaszkodva is győzött. Verstappen annyira dühös lett, hogy inkább lelépett a pályáról.

„Abban a pillanatban nem éreztem, hogy beszélnem kellene – nyilatkozta a holland Peptalk című műsorban arról, hogy miért vállalt be inkább 25 ezer eurós vagyis 7,7 millió forintos büntetést a sajtó elhanyagolása miatt. – Fél óráig maradtam a pályán, megbeszéltük a versenyt és az autó balanszát a mérnökeimmel, aztán elmentem. Úgy gondoltam, ez volt a legokosabb dolog.”

Verstappen legközelebb a szimulátort vezeti szerdán, meg is jegyezte, hogy az legalább nem romlik el Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Verstappen nem tagadta, hogy elkeseredett, és Ricciardo sikerének sem tudott örülni, mert „ha megnézzük a végeredményt, könnyen elképzelhető, hogy nyerhettem volna”, és hozzátette: „Kiborító megint ilyen jó helyről kiesni, ha megnézzük, mi történt utána. A csapat még mindig keresi a hibát, de valami a motorral volt.”

A holland pilóta azt viszont elismerte, hogy a Red Bull tempója „kellemes meglepetést” okozott, de szerinte ez az egész eddigi szezon során „elég jó volt”, a megszerzett pontok terén viszont nem. Finoman beszólt a Red Bullnak is, amikor azt mondta, a csapat „azt várja tőlem, hogy a legjobbat nyújtsam, és a Red Bulltól, valamint a motortól én is azt várom, hogy minden tökéletes legyen.”

When you win and can't stop giggling . #AzerbaijanGP #F1 #Formula1 #DanielRicciardo #RedBull

A post shared by FORMULA 1® (@f1) on

Ricciardo győzelméhez kulcsfontosságú volt a szenzációs manőver, amivel egyszerre megelőzte a két Williams-pilótát a piros zászló után, de Paddy Lowe, a csapat technikai igazgatója szerint Felipe Massa ekkor már a túl nagy hasmagasságnál beszorult lengéscsillapítóval küzdött. Ezt később sem tudták megjavítani, ezért a brazil pilóta kiesett, pedig Lowe szerint ő is nyerhetett volna.

– mondta Lowe. – Az igazság viszont az, hogy Felipe problémája már akkor is megvolt, amikor elhagyta az autó a bokszutcát, a piros zászló előtti körben alakult ki, de az adatokból akkor még nem láttuk. A piros zászló alatt egyébként sem tudtuk volna megcsinálni, így jártunk. (Massa) tempója már egyáltalán nem volt jó, Daniel ezért tudta megelőzni az 1-es kanyarban.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!