McLaren: Már anyagilag sem éri meg a Honda

Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Stoffel Vandoorne, McLaren Honda, Monacói Nagydíj
depart start HAMILTON Lewis (gbr) Mercedes W08 Hybrid EQ Power+ team Mercedes GP action VANDOORNE Stoffel (bel) McLaren Honda MCL32 action during the 2017 Formula One World Championship, Grand Prix of Monaco from on May 28th in Monte Carlo - Photo DPPI
Vágólapra másolva!
Egyre több jel utal arra, hogy a McLaren mégis megszabadul a Honda motortól. Zak Brown szerint már anyagilag sem éri meg a japánokkal való együttműködés.

Kilátástalan helyzetbe került a McLaren, ami 2015 óta várja, hogy a Honda versenyképes erőforrást készítsen a csapat számára, de a tavalyi bíztató eredmények, és a pontszerzések után az idén még mindig pont nélkül állnak. Már az elkeserítő előszezoni tesztek alatt felmerült, hogy a csapat tulajdonosai visszatérnének a Mercedeshez, döntés azonban eddig nem született.

A Honda melletti erős érv, hogy hosszú távú szerződést kötöttek a McLarennel, ingyen adják a motorokat, évi 100 millió dollárral is beszállnak a költségvetésbe, és Fernando Alonso fizetésének egy részét is ők állják. Ez a McLarennek az utóbbi időkben már a szokásosnál is nagyobb probléma, mert az eredmények elmaradása miatt elpártoltak a szponzorok, és a jogdíjbevételeik is elapadnak.

A Mercedesszel szeretnének küzdeni, de ez Honda motorral nem megy Forrás: DPPI/Frederic Le Floc H

„Szerintem ez egyszerűen üzleti döntéssé fog válni – mondta Zak Brown, a McLaren ügyvezetője a motorváltásról. – Biztos vagyok abban, hogy sok csapat imádná, ha ilyen szép szerződése lenne a Hondával, mi végül is sok bevételtől esünk el a pénzdíj miatt, és ezt könnyű belátni. Szponzori partnereket is elvesztettünk más csapatok javára.”

A McLarentől az elmúlt évek során több komoly szponzor is elpártolt.

A Hugo Boss a Mercedes-Benzzel kötött globális együttműködés miatt távozott, a TAG Heuert a Chandon váltotta, az ExxonMobil átnyergelt a Red Bullhoz, a Johnny Walker pedig a Force Indiát választotta. A McLaren mindössze kisebb szponzorokat tudott megnyerni magának, részben azért, mert Ron Dennis irányítása alatt nem voltak hajlandók leárazni a csapatot.

A legendás McLaren-Honda együttműködés felélesztése nem jött be, vajon a McLaren-Mercedes működne újra? Forrás: AFP/Bertrand Guay

„Kétféle típusú szponzori veszteség lehetséges. Az egyik, amikor elhagyják a sportot, erről néha nem lehet tudni, hogy az ember tehet-e róla vagy a sport vagy csak a körülmények. Amikor viszont valaki átmegy egy másik csapathoz, az azt jelenti, hogy a sporttal elégedett, de a csapattal nem – magyarázta Brown. – Az elmúlt néhány évben nálunk ebből több volt, mint előtte egy évtizedig.”

Az F1-es ügyekben bennfentes szakblogger, Joe Saward szerint csak idő kérdése a McLaren és a Honda szakítása, bár a japánok nem nyitottak erre. Saward arról számolt be a blogján, hogy a paddockban néhányan azt szeretnék, ha a McLaren már a nyári szünet után Mercedes motorokkal állna rajthoz, ez azonban anyagi, jogi és műszaki szempontból is irreálisnak tűnik.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!