Vágólapra másolva!
A holland tinédzser mérgesen kifakadt, miután az ígéretes 2. helyről kiesett a Kanadai Nagydíjról. Az idén eddig hiába igyekszik, az eredmények nem akarnak jönni.

Bosszantó szezonja van Max Verstappennek, mert az élmezőnynél lassabb, ráadásul kevésbé megbízható Red Bull miatt az idén nem tud igazán beleszólni a küzdelmekbe, és több ígéretes eredményről is lecsúszott kiesések miatt. Legutóbb a vasárnap rendezett Kanadai Nagydíjról esett ki műszaki hiba miatt, pedig a 2. helyen haladt a két Mercedes között.

„Az egész egy kalap sz*r, tényleg – kommentálta a holland Ziggo Sportnak a Kanadai Nagydíjat, amiről a 11. körben kiállt az akkumulátor hibája miatt. – Hirtelen az összes erő eltűnt, ráléptem a pedálra, de minden lekapcsolt, beleértve a műszereket is, így még kommunikálni sem tudtam. Ez idegesítő, amikor az ember a 2. helyezett. Szerintem ez volt a Red Bull eddigi legjobb rajtja.”

Ez eddig nem az ő éve Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

„Aztán mégis üres kézzel távoztunk, ez óriási szívás. Lehettem volna a 2. vagy a 3. helyezett, ha kicsit kevésbé alakulnak jól a dolgaim” – mondta, és kijelentette, a további versenyektől sem vár sokat.

Verstappen az előző, Monacói Nagydíj után is kiborult, mert úgy érezte, hogy a csapat Daniel Ricciardónak adta a kedvezőbb taktikát, ezért a csapattársa állhatott fel a dobogóra, ő pedig csak az 5. helyen ért célba. Meggyőződése, hogy Kanadában is megtarthatta volna a dobogós helyet annak ellenére is, hogy az autója nem volt elég jó ehhez.

Ricciardónak sincs mindig szerencséje, de mostanában jobban kijött neki a lépés Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

„Figyelembe véve, hogy mennyire nehéz volt itt előzni, képesek lettünk volna elérni” – mondta az ifjú holland, majd a mögötte haladó Valtteri Bottasra utalva megjegyezte: „Még csak nem is csatáztunk, mert kezdtem lehagyni őt.” Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke is úgy vélte, hogy Verstappen „eléggé fedezte magát Valtteritől”, és

jól időzített bokszkiállásokkal a dobogón maradhatott volna.

„Most persze szomorú, mert nagyszerű helyen volt, de szerintem ettől fog igazán belelkesülni – vélte. – Látni fogja a teljes képet, ami azt mutatja, hogy remekül szerepel, és az autó teljesítménye is egyre jobb lesz. Az újraindítás után a vezetésért csatázott. Ha az eredmények egyelőre nem is jöttek össze neki, hosszú még a szezon, és ki fog egyenesedni a helyzet. A jövő versenyen eljön majd az ő ideje.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!