Közel a szakításhoz a McLaren és a Honda

Forma-1, Jenson Button, McLaren Honda, Monacói Nagydíj
Motorsports: FIA Formula One World Championship 2017, Grand Prix of Monaco, #22 Jenson Button (GBR, McLaren Honda), 27.05.2017. | usage worldwide
Vágólapra másolva!
A csapatnál elismerik, hogy „komoly aggályaik” vannak a motorszállítójuk fejlődésével kapcsolatban. Három hónapon belül dönteniük kell a közös folytatásról.

A McLaren már harmadik éve kap motorokat a Hondától, de a hajdan dicsőséges együttműködés feltámasztása eddig távolról sem volt sikeres vállalkozás. A japán gyártó tavaly kezdett felzárkózni valamelyest a riválisaihoz, az idén azonban teljesen átépítette a motorját, és az eredmény elkeserítő lett: nemcsak a lóerők hiánya, hanem a megbízhatatlanság is komoly gondot okoz, így a csapat versenyzői már az első pár futam után túllépték az egész szezonra megállapított hajtáslánc-elem keretüket. Különösen az MGU-H és a turbó bizonyult problematikusnak.

Így hat forduló után a McLaren az egyetlen istálló a mezőnyben, amely pont nélkül áll. Sokan attól tartanak, hogy a vb-t legutóbb 2008-ban, még Lewis Hamiltonnal megnyerő csapat végképp leszálló ágba kerül, ha záros határidőn belül nem kap ütőképes motort, és Zak Brown a Reutersnek most megerősítette: több ilyen évet nem engednek meg maguknak.

„Abba nem akarok belemenni, hogy milyen alternatíváink vannak. Ha lehet, a Hondával szeretnénk világbajnokok lenni – mondta a McLaren főnöke.

„Egyes fejlesztések nem valósultak meg, mások nem hoztak annyit a konyhára, mint ígérték – van egy határ, amíg ezt el lehet viselni, és mi már közel járunk hozzá. Ez az együttműködés egyelőre nem jött ki jól. Egy év a Forma-1-ben az örökkévalóság, három év egy teljes évtized. Egyszerűen nem lehet húzni a végtelenségig..."

Meddig bírják még cérnával? Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Brown hozzátette, hogy a Honda „kissé elveszettnek tűnik." A japánok eredetileg a hétvégi Kanadai Nagydíjon vetettek be volna egy újabb frissítést, amely azonban nem készült el. Ez a McLarent már csak azért is kínosan érintette, mert a montreali pályán nagy szükség lett volna az extra lóerőkre.

„Nemrég közölték velünk, hogy nem kapjuk meg a fejlesztést, és nincs rá újabb határidő sem, ami aggasztó, hiszen tarthatatlan helyzetben vagyunk, nem várhatunk a végtelenségig – jelentette ki Brown. – Nagyon vártuk ezt a frissítést, ahogy a versenyzőink is. Súlyos csalódás, hogy elmarad. Nem arról van szó, hogy nem igyekeznek, csak nem tudják összehozni."

A McLaren a saját F1-es motor építésétől elzárkózik.

Annak idején azon az alapon léptek frigyre a sorozatba velük visszatérő Hondával, hogy csak gyári csapatként lehet bajnokságot nyerni, Brown azonban nem feltétlenül ért egyet ezzel. Bár a motort ingyen kapják, sőt a Honda beszáll például Fernando Alonso fizetésébe is, ezek az anyagi előnyök valójában kisebbek, mint amekkorának tűnnek, mert a McLaren a gyatra konstruktőri helyezései miatt kevesebb pénzt kap az F1 bevételeiből.

A Honda ugyanakkor elkötelezett az F1 mellett: nemrég állapodtak meg arról, hogy jövőre a Saubernek is ők fogják szállítani a motorokat. A McLaren akkor még tagadta, hogy szakítani akar velük, de Brown most azt állította, kilencven napon belül döntést akarnak hozni az együttműködés jövőjéről.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!