Vágólapra másolva!
Az előnye vasárnap 25 pontra nőtt Hamiltonnal szemben. Úgy látja, egyre több a ferraris zászló a pályák körül, de azt még nem tudja, hogy a kiegyensúlyozottság elég lesz-e a vb-címhez.

Bár még a szezon korai szakaszánál tartunk, csak hat verseny ment le, Sebastian Vettel vasárnap fontos lépést tett ötödik világbajnoki címe felé, amikor a Monacói Nagydíjon aratott győzelmével 25 pontra növelte az előnyét legfőbb ellenfelével, Lewis Hamiltonnal szemben. A 2011-es után ez volt a második sikere a hercegség híres pályáján, ahol a Ferrarit tizenhat év elteltével tudta újra a dobogó legfelső fokára juttatni.

„Mindenki láthatta, ahogy a srácok az olasz himnuszt éneklik.

– mondta Vettel. – Számomra ez teszi különlegessé a versenyzést. Imádok vezetni. Ma is imádtam, főleg abban a pár körben, amikor teljesen a határon autózhattam, és néhányszor majdnem súroltam a falat. Ilyenkor úgy éreztem, hogy uh, most fogom elveszíteni az irányítást, de mindig sikerült megúsznom, ami remek móka volt. Nagy adrenalinlöketeket kaptam, mert itt aztán egyáltalán nincs hely hibázni."

Vettel libabőrös lett, ahogy a dobogó tetején állva ünnepelt Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Vettel szerint a Ferrari a tavaly kapott kritikák után különösen nagyra értékeli az idei sikereket, és egyre több szurkoló áll a csapat mellé. „Úgy érzem, a jó szezonkezdetnek köszönhetően nő a ferraris zászlók száma. Rengetegen kiabálják, hogy Forza Ferrari, sok olasz biztatást hallok, talán többet, mint az előző években" – mondta.

„A pályára csak a csapatunk egy kis része jön el, úgyhogy mindenkire gondolnunk kell, aki a maranellói központban dolgozik. Tavaly nehéz időket éltünk, az idén minden fejtetőre állt, a csapat azonban ugyanaz maradt, ugyanazokból áll. Azt hiszem, az ilyen pillanatokban ismerjük fel, hogy milyen különleges emberek alkotják."

A Ferrari legutóbb pont tíz évvel ezelőtt, 2007-ben, még Kimi Räikkönennel nyerte meg az egyéni világbajnokságot.

Mivel az autójuk az idén a körülményektől függetlenül sokkal egyenletesebben teljesít, mint a potenciálisan hasonlóan gyors Mercedesé, hat verseny után már nem túlzás őket tartani a favoritnak – Vettel szerint azonban még korai erre gondolni.

„Kéz a kézben dolgozva gondoskodnunk kell arról, hogy megtartjuk a lendületünket a következő néhány futamon is, de úgy érzem, nagyszerű időket élünk – mondta. – Ezen a pályán is kaptunk pár új alkatrészt. Igen, a következő verseny teljesen más lesz, ez azonban egyelőre nem érdekel, csak a mai este foglalkoztat."

Räikkönen az Origo GPhírek kérdésére azt felelte, a Ferrarinak előre fel kell készülnie arra is, hogy nem lesz az összes versenye olyan sima, mint a monacói volt.

„Még nagyon korán van. Nehéz előre felmérni, mit hoz a jövő, de tovább igyekszünk, megpróbáljuk kihozni a maximumot minden hétvégéből – ígérte.

Akkor majd minimalizálnunk kell majd a veszteséget. A rossz versenyeken is minél többet kell elérnünk."

Monacói kettős győzelmével, amely 2010 óta az első volt, a Ferrari a konstruktőri összetettben is átvette a vezetést, mégpedig nem is kevéssel, 17 ponttal a Mercedes előtt.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!