Vágólapra másolva!
Messze a legjobb újoncként Fernando Alonso a második sorból rajtolhat a jövő hétvégi Indianapolis 500-on. Három korábbi és jelenlegi F1-es pilóta is bejutott a legjobb öt közé.

Az 5. rajthelyet szerezte meg Fernando Alonso pályafutása első Indianapolis 500 versenyének időmérő edzésein. A kétszeres F1-es világbajnok szombaton a 7. helyen jutott be a Fast 9-ba, vagyis az első három rajtsor pozícióiról döntő edzésre, ahol a második rajtsor közepére, az 5. helyre ért oda. Alonso ezzel messze a legjobb újonc lett, és a tempója nem maradt el jelentősen az élmezőnytől.

Alonso 231.300 mérföld/órás (372,2 km/h) körátlagot ért el, ez csak egy hajszállal maradt el a korábbi F1-es Takuma Szato 231.365-ös eredményétől, és a 3. helyezett, szintén volt F1-es Alex Rossi 231.487-es teljesítményétől. Az 1. helyet a rutinos Scott Dixon, a 2-at a tegnapi leggyorsabb, Ed Carpenter kaparintotta meg. Csak az első 5 pilóta tudott 231-es körátlagot elérni.

Nincs bizonyíték arra, hogy győzni fog, de Alonso bemutatkozása már most is bravúros Forrás: Copyright-FDMAS 2017/Forrest Mellott

A kétszeres világbajnok szereplése mindenképpen ígéretes, különösen annak tekintetében, hogy az eheti tesztek előtt mindössze egyszer vezette az IndyCart, ráadásul az időmérő vasárnapi felvonása előtt ebben is ki kellett cserélni az elfüstölő Honda motort. Ez viszont még pont időben történt, így Alonso büntetést sem kapott, és tesztlehetőséget sem szalasztott el.

– nyilatkozta Alonso. – Jobb volt a balansz és magabiztosabbnak éreztem magamat, de az utolsó kanyarban túl nagy volt a turbónyomás, ezért az utolsó kanyarból kifelé vesztettem némi tempót a célegyenesre fordulva. Ezen már nem tudunk változtatni. A srácok remek munkát végeztek a délelőtt, másfél óra alatt motort cseréltek. Ez rekordidő, és az autó is tökéletesen működött.”

Több pilóta, köztük Szato is érintette a falat, de Alonso eddig csak a közelébe merészkedett, bár elismerte, hogy „minden egyes körben, szóval négyszer is” voltak olyan pillanatai, amikor majdnem elvesztette az uralmát a nagyon kiélezett beállításokkal futó autó fölött.

Az időmérő fontos jelzés Alonso tempójával kapcsolatban,

de nem szabad elfelejteni, hogy az 500 mérföldes verseny rendkívül hosszú, nagy rutint igényel a folyamatos, forgalomban való autózás, a rengeteg újraindítás és a gyorsan változó taktika, ezért bőven előfordulhat, hogy az alsóházban rekedt, de tapasztalt IndyCar-pilóták is beleszólhatnak a győzelemért folyó csatába.

A 7. helyen rögtön a mezőny egyik legtapasztaltabb tagja, Tony Kanaan következik, az viszont kellemetlen meglepetés, hogy két korábbi győztes, a korábbi F1-es pilóta, Juan Pablo Montoya, és Hélio Castroneves csupán a 18-19. helyet szerezte meg. Kicsivel előrébb, a 15. helyen zárt az F1-et szintén megjárt Max Chilton.

Tegnapi súlyos balesete után Sébastien Bourdais-t megműtötték,

a medencéje és a csípőjének jobb oldala is több helyen eltört, de az IndyCar főorvosa szerint a beavatkozás jól sikerült, és a versenyző jobban van, mint ahogy várta. Bourdais köszönetet mondott a támogatásért, és visszatérést ígért, azonban nem tudta megmondani, hogy ez mikorra várható. A jövő vasárnapi Indy 500-on James Davison helyettesíti.

A 101. Indianapolis 500 rajtsorrendje

Nem hivatalos végeredmény Forrás: IndyCar Series

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!