Társoldalunk:

A Ferrari és a Mercedes másképp választott gumit Monacóra

2017.05.17. 19:11

A Monacói Nagydíjtól kezdve szabad a vásár, de a csapatok főleg a legpuhább, vagyis az ultralágy keverékből táraztak be a hétvégére. Jenson Button kicsit kilóg a sorból, a Ferrari és a Mercedes választása nem egyforma.

Idén a Monacói Nagydíjon lesz először lehetőségük a csapatoknak, hogy a saját maguk által összeválogatott gumikészletből gazdálkodjanak. Az első öt versenyre mindenkinek egységesen a Pirelli határozta meg a kvótákat, mivel nem lehetett tudni, hogy az új összetételű abroncsok hogyan teljesítenek a tavaly óta alaposan megváltozott autókon, a csapatoknak a tesztek előtt kellett volna leadniuk a rendelést.

A Pirelli nem akart problémákat ebből, ahogy azt sem, hogy valaki véletlenül jól beletrafáljon a megfelelő arányokba.

A jövő hétvégétől, a Monacói Nagydíjtól azonban minden visszatér a rendes kerékvágásba:

a csapatok dönthették el, versenyzőiknek mennyit rendelnek az egyes gumitípusokból, ezúttal a három legpuhábból, az ultralágyból, a szuperlágyból és a lágyból.

Csapaton belüli eltérés ezúttal csak a McLarennél figyelhető meg, ahol az erre az alkalomra visszatérő Jenson Button a 10 szett ultralágy keverék mellé 2-t kap a lágyból és 1-et a szuperlágyból, míg csapattársánál, Stoffel Vandoorne-nál fordított lesz a leosztás.

Ennyi szett áll majd a versenyzők rendelkezésére az adott keverékből

Forrás: Pirelli

A mezőnyből egyedül Button garázsában lesz két szett a legkeményebb fajtából, és ahogy sejteni lehetett, a csapatok erősen favorizálták az Ausztrál Nagydíj után visszatérő, lila oldalfalú gumikat, amelyek a legjobb tapadást kínálják a hercegség utcáin.

A legtöbbet, 11-11 garnitúrát a Red Bull, a Renault és a Williams rendelte belőlük a versenyzőinek. A Ferrari 10-re szavazott, ami azt jelenti, hogy Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel eggyel több szett ultralágy gumit használhat fel a hétvégén, mint a mercedeses Lewis Hamilton és Valtteri Bottas, akiknek a szuperlágy keverékből lesz eggyel több a tarsolyukban. Ez a stratégiáikat is befolyásolhatja, ugyanakkor lehet, hogy csupán az edzésprogramjuk között lesz némi eltérés.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

    Ajánlat
    Ajánlat
    Ajánlat