Vágólapra másolva!
Még hogy érzéketlen lenne? A Spanyol Nagydíjon még a verseny alatt összehozták a Ferrari motorhome-jában azzal a kisfiúval, aki zokogni kezdett a kiesése után, és készségesen ajándékba adott neki egy sapkát. Figyelem, elbűvölő sztori! 

Kimi Räikkönen számára már az első kanyarban véget ért a Spanyol Nagydíj, mert Valtteri Bottas rálökte Max Verstappenre, és a Ferrarin kitört a jobb első kerék. A finn gyötrelmes szezonja tehát folytatódott, de ahelyett, hogy zsémbesen elvonult volna a világ szeme elől, közreműködött az év legcukibb F1-es jelenetében.

Az egyik operatőr kiszúrta, hogy a kiesésétől sírni kezdett egy Ferrari-sapkás kisfiú a lelátón, és a Ferrari elintézte, hogy még a verseny alatt összehozzák a Thomas nevű srácot Räikkönennel a csapat motorhome-jában.

A korábbi világbajnok vigasztalásul megajándékozta az ifjú rajongót egy sapkával, amivel újra mosolyt csalt az arcára.

Ez is bizonyítja, hogy új szelek fújnak az F1-ben, hiszen Bernie Ecclestone idejében aligha lett volna elképzelhető, hogy valakit csak úgy bevihessenek a lelátóról a paddockba.

A francia család, köztük Thomas is, később lelkesen mesélt – természetesen az anyanyelvén – a Sky Sportsnak a nagy élményről, és a kisfiú anyja elárulta, csemetéje 2-3 éve Räikkönen-drukker, a macskájukat pedig Schuminak hívják. A Ferrari kereste fel őket, és hívta be őket a paddockba.

Amikor a kisfiúval közölte a riporter, hogy ő a futam sztárja, elállt a szava, és boldogan vigyorgott.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!