Vágólapra másolva!
A Ferrari versenyzője 4. lett a barcelonai időmérőn, de úgy érezte, ha nem hibázik ennyit, meg lett volna a tempója a pole pozíció megszerzésére is.

A Spanyol Nagydíj időmérőjét követően csak kevesen mondhatták el magukról, hogy nem tehetnek szemrehányást a teljesítményükre, a legtöbb versenyző ugyanis nem hozta ki a maximumot az autójából. Max Verstappen vagy Fernando Alonso kivétel, de például a pole-t megszerző Lewis Hamilton úgy érezte, maradt tartalék a körében, és a mögötte végző Sebastian Vettel is hibázott a sikánnál.

A Ferrari másik pilótája, a 4. rajthelyet mintegy 3 tized hátránnyal megszerző Kimi Räikkönen kifejezetten sokat rontott a Q3 döntő pillanataiban, és ez azért bosszantja különösen,

mert látott esélyt a pole megszerzésére.

"Jobban kell vezetnem, nem szabad ilyen hibákat elkövetnem. Valamilyen okból szenvedtem, hogy összerakjak egy tűrhető kört, hogy az összes kanyart jól vegyem be. Azt gondoltam, nagyon gyors lehetek, mégsem sikerült egy igazán jó kört futnom" - nyilatkozta az időmérő után.

Räikkönen a 4. helyről rajtolhat. Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez! Forrás: © FERRARI MEDIA/© Foto Studio Colombo

"Már az 1-es kanyart szélesre vettem, de még mindig gyors voltam. Aztán a 4-esben és az 5-ösben nagyon szélesen fordultam, amivel elég sok időt vesztettem."

Kár, hogy elszúrtam, de holnap újra próbálkozhatok."

Räikkönen utoljára 2008-ban végzett az élen időmérőn. Idei autójára már elkezdett ráérezni, és nem aggódik amiatt, hogy a Mercedes Barcelonában bevetett újításai feltűnőbbek voltak.

"Alapból jó a felszerelésünk, ezen próbálunk tovább javítani mindenféle apróságokkal. A látványos változtatások nem feltétlenül jelentik azt, hogy egy másodperccel gyorsabbak leszünk velük" - jelentette ki. - Az autó eddig jó volt."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!