Társoldalunk:

A Renault került oda, ahová a McLarennek kellett volna

2017.04.20. 17:43

Nico Hülkenberg sok szempontból nem elégedett az autóval, a konkurenciát azonban meglepte a Renault fejlődése. A Force Indiánál úgy vélik, egész évben részesei lehetnek annak a négycsapatos bunyónak, amelybe a McLarent várták ellenfélnek.

Noha a Renault egyelőre csak 2 szerzett ponttal szerénykedik a konstruktőri tabellán, a vetélytársaik kalapot emeltek a tavalyi évhez képesti fejlődésüket látva. A gyári csapat az előző idényben össz-vissz 8 pontot gyűjtött, a jelenlegi mezőnyből csupán a Saubert utasította maga mögé, de úgy látszik, idén gyakrabban bekukkanthatnak majd a pontszerző helyekre.

A Force India helyettes csapatfőnöke, Bob Fernley az Autosport kérdésére elismerte, hogy meglepte őket vetélytársuk erősödése. "Fantasztikus munkát végeztek a tél folyamán, sokkal jobbat, mint amire számítottam. Rájöttünk, hogy ez baj" - mondta.

A riválisokat meglepte, hogy a Renault elmozdult a középmezőny végéről

Forrás: Anadolu Agency/2017 Anadolu Agency/Asanka Brendon Ratnayake

"A tesztelés előtt úgy éreztem, hogy három másik csapattal, a Williamsszel, a Toro Rossóval és a McLarennel fogunk harcolni.

A McLaren egyértelműen lemaradt, a Renault viszont a helyükre lépett, és úgy gondolom, ez az egész szezonban így marad."

Míg a Renault kis hatékonysággal váltotta jó eredményekre a tempóját, a Force India pont a tükörképük ebből a szempontból: úgy állnak 17 ponttal a tabella 4. helyén, hogy az autójuk nem feltétlenül erre a pozícióra jogosítja őket. Három futam után a Williams 16, a Toro Rosso 12 egységet számlál, de utóbbi pilótája, Carlos Sainz sem gondolja, hogy csapata más szinten lenne a Renault-hoz képest.

"Határozottan nagyot léptek előre az autóval, látjuk az adatokon is - nyilatkozta riválisukról. - Úgy néz ki, a rövid etapokhoz van egy kis többletük. Talán az aerodinamika, talán a gumik jelentik a magyarázatot, vagy valami más, ami nekünk hiányzik egy körön."

"A hosszú etapokon hasonlónak tűnünk. Idén különösen jól bánunk a gumikkal, számunkra meglepő módon. Kínában és Ausztráliában nagyon kíméletesen bántunk velük, szóval lehet, hogy ebből fakad (a jó versenytempó)."

Nico Hülkenberg az előző két versenynek a 7. rajthelyről vághatott neki, de Kínában két perc alatt benyelt két büntetést, Bahreinben pedig visszaesett a nála hátrébbról induló Sergio Pérez és Romain Grosjean mögé. Ausztráliában csupán egyetlen pozíció választotta el a pontszerzéstől.

Hülkenberg sok hiányosságot lát

A csapatnál első évét töltő német pilóta ugyanakkor azt mondta, "hosszú listát" írhatna arról, mi nem tetszik neki az autóban. "Én vezetem az autót, úgyhogy nekem kell jelezni a csapatnak a problémákat, és azt, hogy mire kell összpontosítanunk, mit kell fejlesztenünk. Jó, hogy megvan a tempónk, de még rengeteg területen muszáj dolgoznunk" - idézte őt a Crash.net.

Az viszont látszik, hogy szép lehetőségek rejlenek az autóban, és alapvetően egész jó a csomagunk."

A nagy átalakuláson átesett Renault szervezeti felépítését jónak érzi, szerinte nincsenek aggasztó hiányosságok. Az istálló a konstruktőri 5. hely megszerzését tűzte ki célnak az idei évre.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

    Ajánlat
    Ajánlat
    Ajánlat