Vágólapra másolva!
A Red Bull főnöke, Christian Horner úgy véli, Alonso Indy 500-as kitérője annak a következménye, hogy nem jól sültek el a csapatváltásai. Le Mans-ba is menne, de a Porsche egyelőre nem kíván lehetőséget adni neki.

A McLaren nagylelkűen megengedte Fernando Alonsónak, hogy részt vegyen az idei Indy 500-on, sőt, aktívan közre is működtek, hogy vendégszerepelhessen az Andretti Autosportnál. A sérülésveszély miatt a csapatok alapból vonakodnak az ilyesmitől, de a wokingiak még annak ellenére sem zárkóztak el tőle, hogy Alonso így kihagyja az ugyanazon a hétvégén esedékes Monacói Nagydíjat.

Christian Horner korábban elmondta, hogy nemmel válaszolna pilótái hasonló jellegű kéréseire, és számára rejtély a spanyol döntése.

- nyilatkozta a Movistarnak. - Furcsa, hogy helyette elmegy egy olyan versenyre, amelyen még sohasem vett részt, de tisztelni kell a döntését."

Horner szerint Alonso rossz döntései vezettek oda, hogy nem nyert vb-t 2006 óta Forrás: AFP/Saeed Khan

A Red Bull csapatfőnöke ezt azzal magyarázza, hogy a fiatalon két világbajnoki címet begyűjtő klasszis az F1-ben több mint tíz éve nem ért fel a csúcsra, amiben a balul elsült csapatváltásai is szerepet játszhattak.

Alonso 2006-ban elhagyta a Renault-t, és a következő évben hiába vezethette a mezőny talán legerősebb autóját, nem tudta megtartani a koronát, miután része volt abban, hogy hadszíntérré változott a McLaren.

Két évre visszamenekült a középmezőnybe csúszott Renault-hoz, majd a Ferrarinál próbált szerencsét, amellyel bár kétszer is karnyújtásnyira volt a harmadik vb-címtől, végül vereséget szenvedett az erősebb Red Bullt vezető Sebastian Vetteltől. A Honda állandósult zűrjei miatt eddig a McLarenhez igazolásából sem lett tündérmese.

"Frusztrált és dühös, hiszen versenyképes autót kellene vezetnie. Egyike a világ legjobb versenyzőinek, és mindenkinek bosszantó őt ilyen helyzetben látni - mondta Horner.

"Mindenesetre túl jó ahhoz, hogy ennyire távol kerüljön az élmezőnytől – elöl kellene harcolnia (Sebastian) Vettellel, (Lewis) Hamiltonnal, (Daniel) Ricciardóval, (Max) Verstappennel."

A Porsche nem várja tárt karokkal Le Mans-ba

Alonso bevallottan az autósport mesterhármasára tör, vagyis eredménylistáját szeretné kiegészíteni az Indy 500 és a Le Mans-i 24 órás verseny megnyerésével. Meglepő bejelentésekor utalt rá, hogy a következő években szeretne elindulni a francia maratonon is, és úgy hírlik, ehhez a Porschét szemelte ki, amely az előző két viadalt megnyerte, s nem mellesleg 2015-ben Nico Hülkenberget is befogadta az együttesébe.

A márka csapatfőnöke, Andreas Seidl azonban kijelentette, hogy jövőre nem kívánnak helyet szorítani a kétszeres világbajnoknak.

"Van hat versenyzőnk, akikkel mind nagyon elégedettek vagyunk, és hosszú távon tervezünk velük - nyilatkozta az Auto Bildnek. - Alonso érdekes versenyző, és két éve összehozhattunk volna valamit vele, de most nincs harmadik autónk. Jelenleg nem tervezünk változtatásokat."

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!