Két kört bírt ki az új Honda motor Bahreinben

Forma-1, McLaren Honda, Bahreini Nagydíj
Bahrain International Circuit, Sakhir, Bahrain. Saturday 15 April 2017. Photo: Steven Tee/McLaren ref: Digital Image _R3I8038
Vágólapra másolva!
Az F1-ben vonakodnak külsős szakembereket bevonni a motorfejlesztésbe, pedig a recept az IndyCarban már bevált. Bahreinben tovább folytatódik a Honda F1-es rémálma.

Mindössze Fernando Alonso tudott részt venni a múlt vasárnap rendezett Bahreini Nagydíjon, ő is csak azért, mert az időmérő edzés után kicserélték az autójában az erőforrást, ami a futam 57 köréből 55-öt teljesített, Alonso ekkor újabb motorhibára hivatkozva kiállt a versenyből.

A Honda rémálomba illő szereplése Bahreinben a kedden megkezdett tesztelésen is folytatódik: új specifikációjú erőforrás érkezett egyenesen Japánból, de az új változat mindössze 2 kört tudott teljesíteni Oliver Turvey-vel a volánnál, mielőtt az ERS-nél vízszivárgás alakult ki, és az erőforrás úgy elromlott, hogy a szerelők kénytelenek voltak újabb motorcserébe kezdeni.

Nem jutottak messzire a teszten sem Forrás: Steven Tee/LAT

A bahreini hőség különösen megterhelte a Honda erőforrásait, és újabb mélypontot hozott a McLaren-Honda kapcsolatban is. Fernando Alonso ismét mérges rádióüzeneteket küldött, és a BBC szerint az időmérő után Juszuke Haszegawát is kiosztotta. Holland sajtóértesülések szerint a Mercedes mérnököket küldött a Hondához, hogy segítsenek fordítani a küszködő gyártó sorsán.

A Honda azonban eddig elzárkózott a külső segítségtől, nemrég a tanácsadóként alkalmazott Gilles Simont is elküldték, pedig a szakember korábban az FIA-nál és a Ferrarinál is dolgozott. A külső szakértelem viszont nem megvetendő, ezt pont a Honda példája bizonyítja, mivel az amerikai IndyCarban pont egy volt Ferrari-mérnök javított a motorok teljesítményén.

A japán gyártó 2016-ban mindössze két győzelmet szerzett az IndyCarban, mindkettőt oválpályákon érték el, és alaposan alulmaradtak a Chevrolet-vel szemben, de az idei szezont két európai stílusú pályán begyűjtött győzelemmel kezdték St Petersburgben és Long Beach-en. Graham Rahal, az RLL istálló vezetője szerint szemléletváltás jött a Hondánál, miután leigazolták David Salterst a Ferraritól.

Nem látni a fényt a Hondánál Forrás: LAT Images/Steven Tee

„Megváltozott a mentalitás a Hondánál tavaly óta – idézte Rahalt az Autosport. – A finomhangolás és a motorbeállítások terén konzervatívak voltak, de most már feszegetik a határokat. Talán ezért is fordulhatott elő néhány meghibásodás, de előbb-utóbb mindent ki kell javítani. David Salters az egyik kulcsfigura itt. A Ferrari Forma-1-es csapatától érkezett a HPD-hez a kettővel ezelőtti télen.”

„A HPD-nél mindenki kivette a részét a fejlődésből, de szerintem ő hatalmas hatással van. Már az első naptól fogva az volt a hozzáállása, hogy ki kell tolni a határokat. Így is tesznek, és jobb lett a motor, most már nagyon erős.”

A Honda Performance Developments (HPD) a japán autógyártó amerikai fejlesztőrészlege, ők dolgoznak az IndyCarban használt motorokon, teljesen más szervezet, mint a Milton Keynes-ben és Szakurában működő F1-es program.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!