Vágólapra másolva!
A kétszeres világbajnok indulatosan beszólt a mérnökének a versenyen, de a futam után higgadtan azt mondta, még annál is lassabbak, mint Ausztráliában és Kínában voltak.

Csak Fernando Alonso rajtolt el a Bahreini Nagydíjon, miután Stoffel Vandoorne autóján egy vízpumpa megadta magát. Alonso a futam elején még mindent megtett, és a pontszerző helyek környékén hajtott a folyamatosan lerobbanó McLaren Hondával, de később elfogyott a türelme, és a mérnökén kérte számon az erőforrásának teljesítményét.

„Hogyan előznek meg? 300 méterrel mögöttem vannak, és az egyenesben elmennek mellettem! Még az életben nem versenyeztem ilyen gyenge autóval” – morgott a mérnökének, majd, amikor ő az abroncsok állapotáról érdeklődött, és felvetette, hogy átállnak a B-tervre, azt felelte, hogy „azt csináltok, amit akartok.”

Alonso néha kiesik a szerepéből, de a futam után már nyugodtan értékel Forrás: Andy Hone/LAT Images

Alonso később feladta a versenyt, a rádión azt mondta, hogy motorhibája van, de Ted Kravitz, a Sky Sports riportere felvetette, hogy a kétszeres világbajnok talán szándékosan állt ki, mert már nem volt esélye a pontszerzésre, és a futam előtt állítólag azt mondta spanyol újságíróknak, hogy ebben az esetben így fog tenni.

– mondta az NBC-nek. – A verseny bizonyos szakaszain közel voltunk a pontszerzéshez, de nem volt olyan tempónk, mint Kínában vagy Ausztráliában. Kicsit lassabbnak bizonyultunk, úgyhogy folytanunk kell a munkát. Ez lesz Oroszországban is, mert a teljesítmény ott is fontos. Tudjuk, hogy ez a csomagunk gyengéje.”

Vandoorne még Alonsónál is sokkal rosszabbul járt,

hiszen versenyzés helyett kénytelen volt futással tölteni az estét, ráadásul már a belső égésű motorból és az MGU-H-ból is a harmadik alkatrészt építették be az autójába, így ezzel az ütemmel a Spanyol Nagydíjon már rajtbüntetésre is számíthat.

„Stoffelnek nagyon sok balszerencséje volt a hétvégén, és megdöbbentő, hogy még rajthoz sem tudott állni” – mondta Alonso, aki Andrew Benson, a BBC tudósítója szerint az időmérő után „feldúlt, nagyrészt egyoldalú” beszélgetést folytatott Juszuke Haszegawával, a Honda F1-es programjának vezetőjével.

A rajt előtt pletykák indultak, hogy a Cyril Abiteboul, a Renault Sport Racing ügyvezetője tárgyalni kezdett Alonso ügynökével a jövő évi átigazolásról, de ezt a Renault nem kommentálta, és a Marca arról számolt be, hogy Alonso jövőre a Porsche színeiben részt vehet a Le Mans-i 24 órás versenyen is. A két lehetőség nem feltétlenül zárja ki egymást, főleg akkor, ha Alonso sikeres lesz az Indy 500-on.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!