Vágólapra másolva!
Christian Horner nem érzi vészesen nagynak a Red Bull hátrányát a Mercedeshez képest, és reméli, hogy a következő versenyeken még közelebb lépnek hozzájuk, illetve a Ferrarihoz. Nem a betiltott, trükkös futómű hiánya miatt maradtak le a leggyorsabb autóktól.

Már az előtt is úgy látszott, hogy a Red Bull új autója nincs azonos szinten a Ferrariéval és a Mercedesével, hogy az FIA az idény kezdete előtt nem sokkal szabálytalannak minősítette cseles felfüggesztésüket, akárcsak a Mercedesét. A csapat így nem használhatta az aerodinamikai előnyöket kínáló megoldását, de

Christian Horner "nem gondolja", hogy Ausztráliában emiatt nem tudták tartani a lépést a másik két élcsapattal.

"Télen épphogy csak elkezdtük használni és fejleszteni, de hogy őszinte legyek: ha lett volna lehetőségünk használni, akkor sem biztos, hogy megtettük volna, mert túl nehéz" - nyilatkozta a Red Bull csapatfőnöke az illegálisnak minősített futóműről.

A Red Bullnál úgy látják, a futamon versenyképesebbek voltak, mint az időmérőn. Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

Az istálló tanácsadója, Helmut Marko azt mondta, a tömege és az ebből fakadó hátrányok miatt biztosan nem vetették volna be a melbourne-i pályán. A grandprix.com úgy tudja, a Mercedes sem akarta használni spéci – az FIA által szabályosnak ítélt – felfüggesztését, ugyanezen okból.

A Red Bull sejtette, hogy a szezonnyitón nem rúghat majd labdába a másik két élcsapat mellett, de Horner nem érzi ledolgozhatatlannak a hátrányukat.

"Egyértelműen a miénk a harmadik autó az erősorrendben, a következő versenyeken azonban igyekszünk faragni a lemaradásból. Melbourne-ben a Ferrari tűnt a legerősebbnek, alighanem az övék volt a leggyorsabb autó.

- véli.

Az 5. helyen végző Max Verstappen úgy érezte, az autója jobban viselkedett a futamon, mint az időmérőn, így követni tudta Kimi Räikkönen Ferrariját, amelynél szombat délután még több mint 0,4 másodperccel lassabbnak bizonyult.

Daniel Ricciardónak ellenben még ennyi sikerélmény sem jutott: az időmérőn balesetet szenvedett, a váltócseréért büntetést kapott, majd a futamnak csak 2 kör hátrányban tudott nekivágni műszaki probléma miatt, mielőtt az autója végleg megadta magát. A hazai pályán szereplő pilóta örült, amikor véget ért a nehézkes hétvégéje, és sajnálja a szurkolóit.

"Pocsékul érzem magam a rajongók miatt. Nyilván többen drukkoltak itt nekem, mint másoknak, és biztosra veszem, hogy nagyon szerették volna, ha rendesen tudok versenyezni. Szombaton azonban elindult a lavina... Örülök, hogy továbbléphetünk" - mondta.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!