Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, dobnák a Hondát, ez azonban nem lesz könnyű, mert hosszútávra szóló szerződésük van, amely ráadásul a csapat költségvetésében is fontos szerepet játszik.

Éppen ma írtuk meg, hogy a McLaren sportigazgatója, Eric Boullier azt állította: a csapata a Mercedes erőforrásával most is képes lenne a győzelemre. Úgy tűnik, ezt Wokingban tényleg így gondolják, a BBC értesülései szerint ugyanis elkezdtek puhatolózni korábbi motorszállítójuknál, hogy feléleszthetnék-e az együttműködésüket.

A McLaren 2017-es előszezonja a Honda új hajtásláncának megbízhatatlansága miatt katasztrofálisan sikerült. Bár a japán gyártó fogadkozott, hogy a jövő hétvégi idénynyitóig megoldja a felmerült műszaki problémákat, a motorja gyengének is bizonyult: a programjukat irányító Haszegava Juszuke elismerte, hogy az adatok azt sugallják, az ellenfeleik többet fejlődtek náluk a tél folyamán.

A McLaren vezetői a múlt héten még azt hajtogatták a nyilvánosság előtt, hogy nem akarnak szakítani a Hondával. Az Autosport azonban úgy tudja,

a csapaton belül még az is felmerült, hogy amennyiben a Honda nem rendezi a helyzetet, akár a szezon közben is elpártolnának a Mercedeshez,

átvéve az eredetileg az időközben csődbe ment Manornak előkészített partneri programot.

A McLaren mégis szakítana a Hondával? Forrás: DPPI/Florent Gooden

Ez azonban a technikai nehézségeken túl több akadályba ütközne. A Honda egyelőre nem mutat hajlandóságot rá, hogy lemondjon a Forma-1-es sikerekről, és ismét hátat fordítson a sportnak, ami óriási presztízsveszteség is lenne számukra. A McLarennel hosszú távra állapodtak meg – szerződésük nem fut ki az idei szezon végén, és nem is akarnak kihátrálni belőle.

Ami nem mellesleg anyagilag is érzékenyen érintené a csapatot, mert a Honda támogatása a BBC szerint évente közel 100 millió dollárt jelent a költségvetésükben. Egyrészt nem kell fizetniük a motorokért (ami 17-20 millió dollárt ér), másrészt a Honda állja a pilótáik gázsijának felét, és még szponzorként is támogatja a McLarent.

Akad azonban egy másik, kevésbé nyilvánvaló akadály is: a 2017-es Sportszabályzat 9. függelékének b) pontja szerint abban az esetben, ha az összes megmaradt gyártónak ugyanannyi csapata van (márpedig most igen), akkor

a motort kereső istálló beszállítóját sorshúzással kell kiválasztani.

Ezt a kitételt azért vették be a paragrafusok közé, hogy egy csapat se maradjon motor nélkül, de közben egyik gyártónak se kelljen túl sokat ellátnia.

Ám azt is jelenti, hogy ha betartatnák, a McLaren nem választhatna önállóan: a szerencsén múlna, hogy a Mercedes, a Renault vagy a Ferrari lenne a motorszállítója. Az utóbbi eset különösen pikáns, sőt üzletpolitikai szempontból gyakorlatilag összeférhetetlen volna, hiszen a McLaren és a Ferrari utcai sportkocsijai egymás közvetlen piaci ellenfelének számítanak. Érdekes lenne látni, az FIA hogyan oldaná fel ezt a problémát.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!