Vágólapra másolva!
A vártnál is nagyobbat léptek előre a motorfejlesztés terén, de a megbízhatóságon még csiszolniuk kell. Cyril Abiteboul szerint minden rendben lesz.

Megbízhatósági problémák övezték a Renault motorjait használó csapatok munkáját a barcelonai teszteken, de az autógyártó szerint a teljesítmény terén jól állnak. Bár Nico Hülkenberg úgy vélte, az enstone-i istálló nem lesz esélyes a pontokra, főnöke, Cyril Abiteboul a Motorsport.com-nak kijelentette: partnercsapatuk, a Red Bull akár a végső győzelemre is képes lehet.

„Nyilvánvalóan olyan helyzetben lesznek, hogy küzdhessenek a bajnoki címért. Mi ezt pontosan tudjuk, és minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy hozzásegítsük őket. Kezdésként egy megbízható motort adunk már az első versenyre” – szögezte le.

A hátsó autó előrébb lesz, ha célba érnek Forrás: NurPhoto/Jordi Galbany/NurPhoto/Jordi Galbany

Abiteboul úgy véli, a teszteken túlteljesítették a motorerőre vonatkozó előzetes céljaikat, de a teljesen újratervezett belső égésű motor és a szintén új ERS megbízhatósága egyelőre kérdéses. Elismerte, nem lepte meg, hogy problémáik adódtak, és a Hondával ellentétben a meghibásodások jellegére is számítottak előre. Nem aggasztja őket, hogy az erőforrásaik elromlottak, mert konstrukciós hiányosságokról nincs szó.

„Melbourne-ben bármi megtörténhet, de mindent megteszünk, hogy jól sikerüljön – mondta Abiteboul az Ausztrál Nagydíjról. – Úgy gondoljuk, hogy a helyzetünket nagyjából ellenőrzésünk alatt tartjuk, de ezek az erőforrások olyan összetettek, hogy még meg kell hoznunk néhány döntést Melbourne-ig, és ezek nem csak a végeredményt befolyásolják, hanem azt is, hogy célba érünk-e vagy sem. Nagyon összeszedettnek kell lennünk, nem szabad semmit sem biztosra venni.”

Hülkenberg alatt jól működött a Renault, de a Red Bull és a Toro Rosso pilótái, valamint Jolyon Palmer is többször lerobbant Forrás: DPPI/Florent Gooden

Abiteboul arra is kitért, hogy a színfalak mögött már újabb nagy előrelépést készítenek elő. Ez várhatóan leghamarabb az európai szezon első versenyein bukkanhat fel, hiszen a csapatok továbbra is csupán négy erőforrást használhatnak a szezon során, ezért átlagosan öt futamonként cserélhetnek büntetlenül motort az autóban.

Egy jelentős újdonságot tesztelünk, ami a teljesítmény szempontjából fontos, úgyhogy mindig egy lépéssel hátrébb járunk. Az a jó hír, hogy semmi újdonságra nem leltünk, épp nincs drámai fejlemény” – utalt arra, hogy váratlan hibák nem nehezítik a Renault munkáját.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!