hirdetés

A McLaren főnöke nem, de Alonso bízik a győzelmekben

2017.02.13. 12:12

Zak Brown szerint az idén nem várható győzelem a McLarentől, de Alonso pozitív hozzáállással várja a szezon kezdetét. A jövője egyelőre nem dőlt el.

Nem számít győzelmekre az idén Zak Brown, a McLaren csoport ügyvezetője. Legalábbis a Road & Track magazinnak azt mondta, „a végeredmények helyett az előrelépés alapján kellene minket megítélni 2017-ben.” Fernando Alonso, a csapat kétszeres világbajnok pilótája azonban nem ért egyet novemberben kinevezett főnökével.

„Olvastam, amit Zak Brown mondott, de hát ki tudja? – tette fel a kérdést a Speed Weeknek. – Fenntartom a pozitív hozzáállásomat, és olyan keményen készülök a világbajnokságra, ahogy mindig szoktam. Minden tőlem telhetőt megteszek.”

Alonso előre nem jelentené ki, hogy rossz lesz a McLaren autója

Forrás: McLaren

Alonso a szokásosnál is jobban várja az idei szezont, mert tavaly többször is hangot adott kedvetlenségének, amit az okozott, hogy a szabályok miatt nem tudta a határon vezetni az autóját, folyamatosan spórolnia kellett a gumikkal vagy az üzemanyaggal. Ennek várhatóan az idén sem szakad vége, de az autók sokkal gyorsabbak lesznek, és Alonso szerint erről rajta kívül csak keveseknek van tapasztalatuk a mezőnyben.

A mostani rajtrács 90%-a csak olyan F1-es autókat vezetett, amelyek alig voltak gyorsabbak a GP2-eseknél. „Én viszont olyan autókkal is mentem, amilyenek már nem lesznek többé. Ha valóban gyorsulunk pár másodpercet, akkor hasonló lehet a helyzet, mint akkoriban, de azért nem hiszem, hogy ez durván megváltoztatja a fizikai elvárásokat.” 

Alonso 2005-ben Michael Schumacher ellen a San Marinói Nagydíjon

Forrás: AFP/Ruben Sprich

A kétszeres világbajnok edzője, Edo Benelli az AS-nek elmondta, Alonso „az eddigi legjobb formájában van, erősebb és motiváltabb, mint valaha.” Hozzátette, a korábbi évekhez képest izomtömeget kellett növelni, „funkcionális edzésekre összpontosítunk, így visszatérhet arra a szintre, ahol 2005-ben és 2006-ban volt” – utalt Alonsónak a V10-es és V8-as Renault-kkal elért győzelmeire.

Alonso a 2007-es kitérőt nem számítva az idén zsinórban a harmadik szezonját kezdi a McLarennél, de állítása szerint még neki sem árulták el, hogy milyen színű lesz az új autója. „A szín végül is nem a legfontosabb dolog, bármilyen is legyen, remélem, gyorsnak bizonyul majd!” – mondta a legalább részben narancssárgának várt MCL32-esről, ami pályafutásának utolsó F1-es autója lehet. „Meglátjuk. Lépésről lépésre kell haladni.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

    Ajánlat
    Ajánlat
    Ajánlat
    hirdetés
    hirdetés
    hirdetés