Vágólapra másolva!
Művészi alapossággal készült a korábbi hétszeres világbajnok és egykori csapattársai, Felipe Massa és Luca Badoer sisakja. A készítő manapság is a legjobbaknak dolgozik.

Aláírásuk mellett a versenyzők egyik legfontosabb védjegye a sisakfestés, szinte az egyetlen olyan eszköz, ami a csapataik által szigorúan meghatározott vizuális arculat közepette is egyedi megjelenést kölcsönöz nekik. Bár Lewis Hamilton az idén a rajongóira bízza a színösszeállítás kialakítását, és Sebastian Vettel úgy cserélgette a sisakjait, mint más az ingjét, általában mégis fontos a pilótáknak, hogy mi, és milyen minőségben jelenik meg a fejvédőjükön.

A német Jens Munser egy frissen feltöltött, egyébként 2009-es videón a sisakfestés rejtelmeibe avatja be az érdeklődőket. A videón látható, hogy egy alaposan megtervezett grafika miként ölt testet a sisakon, kizárólag kézzel festve. Munser akkoriban Felipe Massa (kék-zöld), és a két Ferrari tesztpilóta, Luca Badoer (sárga) és Michael Schumacher (piros) sisakján dolgozott.

Munser 1989-ben amatőrként kezdte pályafutását, eleinte saját motokrosszos sisakját festegette szülei pincéjében, majd festőműhelyekben és reklámügynökségeknél tanulta a mesterséget, közben saját eszközöket és megoldásokat is kifejlesztett, amivel a gömbölyű, ezért nehezen festhető sisakokat is kezelni tudta. Ennek köszönhetően

a Schumacher sisakjára felvitt festék mindössze 25 grammot nyomott.

Az áttötés 1993-ban jött el, Munsert ekkor karolta fel az Arai nevű sisakgyártó, ekkor kezdődött a korszak, amikor a színes sisakokból igazán egyediek lettek.

Munser első F1-es ügyfele 1998-ban Takagi Toranoszuke volt, majd az akkor még a Forma-3000-ben versenyző Nick Heidfeld következett. Ez összekötötte Munsert a Schuberth sisakgyárral, és kiemelt ügyfelükkel, Michael Schumacherrel.

A későbbi hétszeres világbajnokot öccse, Ralf Schumacher, Giancarlo Fisichella, Mark Webber, Rubens Barrichello, Nico Rosberg, Felipe Massa, Daniel Ricciardo, Sébastien Buemi, Adrian Sutil, Nico Hülkenberg, Fernando Alonso és Sebastian Vettel is követte.

Vettel első, 8 éves korában viselt sisakját is a ma már hétfős JMD készítette el, azóta pedig közösen művészi sisakkollekciót hoztak létre az általa hordott sisakokból a német pilóta magángyűjteményében.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!