Schumacher menedzsere is elküldené Vettelt a Ferraritól

Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, USA Nagydíj
AUSTIN, TX - OCTOBER 20: Sebastian Vettel of Germany and Ferrari in the Drivers Press Conference during previews ahead of the United States Formula One Grand Prix at Circuit of The Americas on October 20, 2016 in Austin, United States. Lars Baron/Getty Images/AFP
Vágólapra másolva!
Willi Weber szerint lépni kell, ha a Ferrari az idén nem szedi össze magát.

Sebastian Vettel és a Ferrari együttműködése az idei szezon egyik érdekes témája lesz a Forma-1-ben, mivel az ígéretes 2015-ös szezon után tavaly visszaestek, és a Mercedes mellett a Red Bull is megelőzte őket. Gerhard Berger nemrég azt mondta, Vettel elrontotta az átigazolást, mert Michael Schumacherrel ellentétben nem vitt magával szakembereket Maranellóba.

Hasonló véleményen van a korábbi hétszeres világbajnok sikereinek egyik kovácsa, Willi Weber is, aki Schumacher menedzsere volt a rekordbajnok első pályafutásának végéig. A legenda szerint Weber volt az, aki meggyőzte Schumachert, hogy igazoljon át a Benettontól a Ferrarihoz, de már korábban is számos jó döntés fűződött a nevéhez, Schumacher így juthatott el egyáltalán az F1-ig.

Vettel álma volt, hogy a Ferrarinál versenyezhessen, de a tavalyi szezon nem úgy alakult, ahogy várta Forrás: AFP/2016 Getty Images/Lars Baron

„Ha az idén nem javulnak alaposan, akkor Vettelnek lépnie kell – nyilatkozta a Sport Bildnek. – Hiába kezdenek ismét bort locsolni az ebédnél, ki kell mondani, hogy elég.”

Vettel szerződése a szezon végén lejár, és a Mercedes utalt arra, hogy megvizsgálnák a német pilóta leigazolásának lehetőségét, ráadásul Valtteri Bottas is csak az idei szezonra kapta meg Nico Rosberg ülését. Érdekesség, hogy annak idején Weber rendszeresen sakkban tartotta a Ferrarit azzal, hogy Schumacher távozhat az akkor még Mercedes érdekeltségbe tartozó McLarenhez.

Schumacher és Weber 2004-ben Forrás: DPA/AFP/Oliver Multhaup

A német menedzser Schumacher oldalán bő 15 esztendőt töltött az F1-ben, így jól megismerte az akkor még Bernie Ecclestone által irányított gépezetet. Nincs jó véleménnyel sport új tulajdonosáról, a Liberty Mediáról, még akkor sem, ha

Schumacher korábbi harcostársát, Ross Brawnt nevezték ki sportigazgatónak.

„Az amerikaiak minden sportból cirkuszt csinálnak – mondta. – Most minden versenyt nagy eseménnyé akarnak változtatni, híres színészek meghívásával, és a közönséget közelebb engedve, mint Bernie idejében. Az amerikaiak viszont soha sem fognak kaparni egy Forma-1 jegyért, inkább elmennek máshova. Szerintem el fog veszni a Forma-1 prémium hangulata.”

A Liberty Media eddigi intézkedései egyelőre nem támasztják alá Weber meglátásait, és nem tudni miért, de Schumacher családja is eltávolodott a sikeres üzletembertől. Weber már korábban világgá kürtölte, hogy nem engedik a kezelés alatt álló Schumacher közelébe, és ismét kijelentette,

nem érti, hogy miért nem kap a külvilág tájékoztatást a sportoló állapotáról.

„Úgy tűnik, attól tartanak, hogy kiszivárogtatnék valamit Michael állapotáról, de ilyet soha sem tennék. Titoktartási megállapodást is aláírnék. Ettől függetlenül helyesnek tartanám, hogy három évvel a balesete után a rajongók milliói megtudják, hogy mi van vele. Imádkozom Michaelért, a remény hal meg utoljára.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!