Vágólapra másolva!
Még annál is nehezebbek lesznek az F1-es autók a 2017-es szezontól, mint amit korábban megszabtak a mezőnynek. Megint a gumik körül keresendő a változás oka.

Apró, de nagyon fontos paraméter változik meg az F1-es technikai szabályzatban: nem más, mint az autók minimum súlya. Az F1 aktuális előírásai szerint az autóknak a versenyhétvégék minden pillanatában a tavalyi 702 kg helyett legalább 722 kg-ot kell nyomniuk, de várhatóan az alsó határ még magasabbra kerül az abroncsok specifikációinak véglegesítése után.

Az F1-es autók a hibrid hajtásláncok megjelenésével kezdtek hízni a sokáig tartott 605 kg-os versenysúlyukhoz képest. A mai veteránok által visszasírt V10-es és V8-as szívómotorok korában még ilyen könnyűek voltak az autók, ehhez társult olykor 950 lóerő fölötti teljesítmény, és a verseny közben megengedett üzemanyag-utántöltésnek köszönhetően gyakran szinte üres tank.

A gumik miatt még nehezebbek lesznek az autók Forrás: Ferrari

Az 1,6 literes hibrid turbómotorok bevezetése óta nagyjából kezdünk visszatérni erre a teljesítményszintre, de az autók versenysúlya drasztikusan megnőtt, ráadásul tankolni sem lehet már, így az erős és nyomatékos erőforrás ellenére is megváltozott az autók karaktere, még ha sokkal kevesebbet is fogyasztanak már.

Az új technikai előírásokból következő szélesebb autók, és szélesebb gumik ráadásul tovább nehezítik őket.

A Motorsport.com információja szerint az idei F1-es abroncsok a hitelesítés után 6 kg-mal nyomnak többet a tavalyiaknál, ebből 1+1 kg az első, 1,5+1,5 kg a hátsó tengelyeken jelenik meg a futófelület kiszélesítése miatt, és a technikai szabályzat 4.3-as pontjában nyitva hagyott kiskapunak köszönhetően ezt hozzáadják az autók minimum súlyához, ami így 722-ről 728 kg-ra növekszik.

Új gumik, de régi autó látható a képen Forrás: Daimler AG/Daimler AG/Wolfgang Wilhelm

A tavalyi 702 kg-ról azért kellett továbblépni, mert az autók testesebbek, 20 cm-rel szélesebbek lesznek, és a felhasználható üzemanyag mennyisége is 105 kg-ra nő, így nagyobb tankot kell beszerelni. Ezek

nagyságrendileg körönként 1 másodpercet lassítanának az autókon, de az agresszívabb aerodinamika, és a jobb mechanikai tapadás miatt így is 5 másodperces gyorsulás várható a mezőnytől.

A 6 kg-os további emelésre valószínűleg számítottak a csapatok, de így is megnehezíti a fejlesztést, mert az F1-es autók súlyelosztása nagyon érzékeny, és kisebb változtatások is károsan befolyásolhatják az autók viselkedését, ráadásul erről még csak szimulációk készülhettek, mivel az új autók legkorábban február végén lépnek pályára.

Räikkönen szerint ezen felesleges rágódni

A csapatok körében uralkodó bizonytalanságot jelzi, hogy még a gyakran ígérgető Ferrari sem fogalmazott meg elvárást vagy várakozást az idei szezonnal kapcsolatban, sőt, Kimi Räikkönen szerint ennek nem is lenne értelme.

„Majd meglátjuk, hogy mi a helyzet, ha az autók kigurulnak a pályára. Elég sok szabály megváltozott, úgyhogy várjuk ki a végét – fogalmazott. – Értelmetlen ilyen nagy változások között spekulálni, remélhetőleg mi eljutunk oda, ahol szeretnénk lenni, és amit megérdemlünk” – utalt a Ferrarinál mostanában ritkaságszámba menő győzelmekre.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!