Vágólapra másolva!
A Mercedes nem igazolta volna le Valtteri Bottast, ha nem bíznának benne, de ő is tudja, hogy figyelik Fernando Alonsót és Sebastian Vettelt. Toto Wolff nem számít botrányra Bottas és Lewis Hamilton között.

Régóta nyílt titok volt, hogy a Mercedes a Williamstől érkező Valtteri Bottast szerződteti a világbajnokként visszavonuló Nico Rosberg helyére, de hétfőn hivatalosan is megerősítették, hogy a finn versenyző lesz Lewis Hamilton új csapattársa.

Azóta alapvetően két kérdés körvonalazódott: vajon Bottas állja-e majd a sarat Hamilton oldalán, és egyéves szerződése ellenére megtarthatja-e ülését a Mercedesnél, mivel az év végén Sebastian Vettel és Fernando Alonso szerződése is lejár. Toto Wolff, a Mercedes-Benz Motorsport igazgatója azonban a Formulacast című podcastban leszögezte, hogy bíznak Bottas képességeiben.

Bottas vezetheti 2017-ben az egyik Mercedest Forrás: Daimler AG/Mercedes-Benz Grand Prix Ltd.

„Nem választottuk volna Valtterit, ha nem tartanánk elég jónak ahhoz, hogy a csapattal folytassa – szögezte le Wolff. – „Az viszont tény, hogy a pilótapiac most mozgásban van. Jövőre rengeteg lehetőség feltárul, fiatal pilóták, Sebastian, Fernando, Valtteri, közülük bárki szóba jöhet. Ezt meg kell érteni, és Valtteri megtette.”

Bottas igen megbízható versenyző, F1-es berkekben gyorsnak is tartják, bár az időmérőkön nem jeleskedett eddig, és igazán látványos megmozdulásai sem voltak. Az eddigi teljesítménye alapján sokan arra számítanak, hogy Hamilton simán legyőzi őt, de a Mercedesnek az is elég lehet, ha Bottas elegendő pontot gyűjt a konstruktőri világbajnokságban, és Hamiltonnal sem különbözik össze.

Wolff jól ismeri Bottast, hiszen eddig a menedzsere is volt, most a főnöke lett Forrás: Daimler AG/Mercedes-Benz Grand Prix Ltd.

Wolff elmondta, ő nem számít viaskodásra a csapaton belül.

„Szerintem jól fog működni – tette hozzá. – Nico és Lewis között is oké volt a viszony, de ők cipeltek némi terhet a múltból. Most teljesen új kapcsolat épül, és nincsenek ellentétek. Lesznek nehezebb pillanatok, de szerintem a személyiségekből adódóan jó helyzet alakul ki a csapatnál, amit talán könnyebb lesz kezelni, mint eddig. Aztán lehet, hogy tévedek.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!