Vágólapra másolva!
Az F1 hétszeres világbajnokának menedzsere szerint végre tiszta vizet kellene önteni a pohárba a síbalesetet szenvedett versenyző állapotával kapcsolatban.

Michael Schumacher egykori menedzsere, Willi Weber szerint a hétszeres világbajnok családja elhallgatja az igazságot az állapotával kapcsolatban. A Forma-1 történetének legsikeresebb versenyzője 2013 decemberében szenvedett életveszélyes síbalesetet a francia Alpokban, és súlyos fejsérülésének pontos következményei azóta sem ismertek a nyilvánosság előtt. Csak annyit lehet tudni róla, hogy jelenleg svájci otthonában ápolják.

Willi Weber Schumacherrel, 2009-ben Forrás: ddp images/AFP/Sascha Schuermann

Weber – akinek kulcsszerepe volt abban, hogy Schumacher bekerült az F1-be – már korábban is nehezményezte, hogy ő sem látogathatja hajdani védencét.

„Régóta hajtogatom, hogy a családja nem mondja el a teljes igazságot az állapotáról" – nyilatkozta a Bunte című német lap legfrissebb számában.

Sajnos azonban zárt kapukat döngetek, mert a tanácsaimra már nem hallgatnak."

A család kitart a mellett, hogy Schumacher egészségi állapota magánügy, ezért nem tartozik a nyilvánosságra, egyes kollégái számára azonban, akik közel álltak hozzá – mint Ross Brawn vagy Felipe Massa –, Weberrel ellentétben engedélyezik a meglátogatását. Weber elismeri, hogy ettől függetlenül még mindig bízik a sztár felépülésében.

„Amikor egyedül vagyok otthon, és csörög a telefon, gyakran arra gondolok, talán Michael az, és mindjárt beleszól, hogy 'Willi, mi újság?' A remény hal meg utoljára..." – mondta.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!