Csődbe ment az egyik F1-es csapat, szűkülhet a 2017-es mezőny

Forma-1, Pascal Wehrlein, Manor Racing, Európa Nagydíj, Baku
Manor Racing MRT's German driver Pascal Wehrlein steers his car at the Baku City Circuit, on June 17, 2016 in Baku, during the first practice session for the European Formula One Grand Prix. / AFP PHOTO / ANDREJ ISAKOVIC
Vágólapra másolva!
A Manort működtető Just Racing Services csődvédelmet kért, miután egyelőre nem tudtak befektetőt bevonni az F1-ben való versenyzés folytatásához. Egyszer már felálltak innen.

Nem sikerült befektetőt találni a Manor csapat további működtetéséhez, ezért az istállót működtető Just Racing Services csődvédelmet kért, és azt az FRP Advisory-t bízták meg a helyzet kezelésével, ami a csapat jogelődjének tekinthető Marussia 2014-es csődvédelme idején már felügyelte az átszervezést. Az istálló jelenlegi tulajdonosa, Stephen Fitzpatrick akkor vette a nevére a Manort.

A csődbiztos képviseletében Geoff Rowley azt mondta, egyelőre senkit sem bocsátottak el a csapat 212 fős létszámából, de elismerte, hogy igen kevés idejük maradt arra, hogy rendezzék a helyzetet az idénynyitó Ausztrál Nagydíjig, ami 2017. március 26-án esedékes, de a légi szállítás miatt már március 10. után nem sokkal készen kell állni a felszereléssel. A tesztelés február 27-én kezdődik.

A Manor valószínűleg lehúzza a rolót Forrás: AFP/Andrej Isakovic

„A csapat részvétele (az idénynyitón) a csődvédelmi folyamat kimenetelétől függ, és minden ehhez kapcsolódó egyeztetéstől az érdekeltekkel, de a lehetőségek köre igen korlátozott” – ismerte el Rowley, aki megerősítette, hogy december végéig mindenki kapott fizetést, de

a dolgozók jövője is attól függ, hogy sikerül-e rendezni a csapat pénzügyi helyzetét.

A Manor tavalyi szereplése a Brazil Nagydíjig sikertörténetnek tűnt, mivel a Mercedes motoroknak, és Pascal Wehrleinnek köszönhetően pontot szereztek Ausztriában, a Sauber viszont az esős Brazil Nagydíjon elorozta előlük a konstruktőri világbajnokság utolsó előtti helyét, így a Manor költségvetésén hatalmas lyuk keletkezett.

A Manor jogelődje, az orosz pénzből működtetett Marussia 2014 végén ment csődbe, Jules Bianchi balesete után Forrás: AFP/Toshifumi Kitamura

„Amikor 2015-ben átvettem a csapatot, nyilvánvaló volt a kihívás: a csapatnak a 10. vagy jobb helyen kellett volna végeznie 2016-ban. A szezon nagy része során sínen voltunk, de a drámai futam Brazíliában véget vetett a reményeinknek, és végül is megkérdőjelezte a csapat 2017-es részvételének lehetőségét” – magyarázta Fitzpatrick.

A tulajdonos ráadásul nem festett optimista képet a jövőről sem,

azt nyilatkozta, hogy „a mai döntés a Manor kétéves útjának elkeserítő végét jelenti.” A döntést azzal indokolta, hogy bár „egy ázsiai befektetői csoporttal decemberben megállapodtunk az eladásról”, de „kifutottunk az időből, mielőtt teljesíthették volna a tranzakciót és nem akartuk, hogy megismétlődjenek azok az események, amiket 2015-ben megoldottunk.”

Rio Haryanto révén tőkeerős pilótája is volt a Manornak - legalábbis a Magyar Nagydíjig, de a Mercedes és a Renault utána befizette a helyére Esteban Ocont Forrás: AFP/2016 Getty Images/Charles Coates

A F1-es körökben jól értesült szakblogger, Joe Saward január 2-án arról írt, hogy a Manor felvásárlásával kapcsolatos hírek „elcsendesedtek”, és az elsőszámú érdeklődővé a csapat korábbi ügyvezetője, Graeme Lowdon lépett elő egy befektetői csoporttal a háta mögött, amelynek tagja Ron Dennis, a McLaren egyik résztulajdonosa, és korábbi vezérigazgatója is.

Amennyiben a Manort nem sikerül megmenteni, az F1-es mezőny ismét 10 csapatra szűkülhet,

így 20 autó állhat fel a márciusi idénynyitó rajtrácsára. A csapat egyelőre nem nevezett meg pilótákat, de Felipe Nasr és Esteban Gutiérrez érkezéséről jelentek meg pletykák. Amennyiben az istálló nem marad talpon, a két pilóta F1-es pályafutása is zátonyra futhat, mert a Sauber nemsokára várhatóan pont a Manortól távozó Wehrleint szerződteti Nasr helyére.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!