Vágólapra másolva!
A Time magazin a címlapra tette a háromszoros világbajnokot, majd terjedelmes riportban mutatják be a sportot, és legismertebb figuráját az USA-nak.

Részletes riportot közöl a Time magazin a Forma-1-ről, és legismertebb személyiségéről, Lewis Hamiltonról. A cikkben a sport jellegéről, és az amerikai piac meghódításával kapcsolatos ambíciókról, valamint a legismertebb pilóta, az amerikaiak körében is népszerű Lewis Hamilton pályafutásáról is szó esik.

A cikk felidézi Hamilton gyerekkorát, amely során ő volt az egyetlen fekete gokartversenyző, és ő maga kitért arra is, hogy az anyagi lehetőségeik csak vacak felszerelések megvásárlását tették lehetővé, ő mégis sikereket ért el, ami eleinte még tovább nehezítette a helyzetét.

Hamilton az USA-ban is egyre népszerűbb, ráadásul sorra nyeri az ottani nagydíjakat Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

„Odajöttek a szülők, és azt mondták, hogy nem vagyok elég jó, és abba kellene hagynom” – emlékeztetett Hamilton a telefoninterjúban, ő viszont elmondása szerint visszakérdezett: „Most győztem le a fiát, mégis, miről beszél?” – mondta, és kitért arra is, hogy

az iskolában is érték atrocitások a fehér gyerekek között.

„Emlékszem, egyszer édesapámmal autóztunk, és a hátsó ülésen megkérdeztem tőle, hogy vehetek-e karate órákat. Hatéves voltam. Sokszor bántottak, és utáltam ezt, úgyhogy a karate révén megtanultam megvédeni magamat.”

Hamilton itt már kamaszként, Nico Rosberg társaságában - többször megemlítette, hogy eltérő családi háttérrel rendelkeznek Forrás: DPPI media/Dppi

Édesapja központi figura volt Hamilton pályafutásának felívelésében, az első világbajnoki cím megnyerése után szakmailag mégis elváltak az útjaik. Hamilton úgy döntött, a későbbiekben nem számít apja munkájára.

– ismerte el. – Úgy nőttem fel, hogy nagyon közel voltam hozzá, felnéztem rá, ő pedig minden nap lehozta a csillagokat. Egy nap mégis azt mondtam, nem akarom, hogy a továbbiakban részt vegyen ebben” – mondta, de úgy vélte, ez „szükségszerű és nagyon pozitív dolog volt az előrelépés szempontjából”, bár elismerte, az édesapjával való kapcsolatának újjáépítése még mindig „folyamatban van.”

Hamiltont közben intenzív médiafigyelem is követi, és sokakat megbotránkoztat, hogy magángéppel járja a világot, celebpartik állandó vendége, drága luxusautókat vesz, és kirívóan öltözködik. Nem segített az sem, hogy összerúgta a port a brit F1-es újságírókkal, és csapatával is gyakran kardoskodik.

Lindsey Vonn, Gordon Ramsey, és Venus Williams társaságában ünnepelte Hamilton az USA Nagydíj megnyerését Forrás: AFP/2016 Getty Images/Lars Baron

Barátja, a síző Lindsey Vonn viszont más képet fest róla.

– idézte Vonnt a Time. „Mielőtt először találkoztam vele, hallottam pletykákat arról, hogy milyen arrogáns. Még csak nyomokban sem az.”

Hamilton szerencséje, hogy főnöke, Toto Wolff a McLaren korábbi vezérével, Ron Dennisszel ellentétben nem foglalkozik azzal, hogy versenyzője milyen életet él a pályán kívül.

– mondta. – Így vagy úgy kell viselkedni, így vagy úgy kell összpontosítani a sportra. Ez így teljesen rossz megközelítés. Ha Lewisnak az működik, hogy körberepüli a világot, az egyik divatshow-ról a másikra megy, a haverjaival lóg és bulizik, akkor minden rendben, ezt el kell fogadjuk. Túlságosan előítéletesek vagyunk.”

A Time kiemeli, hogy Hamilton első szezonja, 2007 óta az F1 globális bevételei 53%-kal nőttek, Észak- és Dél-Amerika viszont csak 10,6%-át teszi ki a teljes, 1,83 milliárd dolláros bevételnek. Chase Carey, az F1 új elnöke érthető módon lát fejlődési lehetőséget az USA-ban, és úgy vélte, a világbajnokság a NASCAR prémium kategóriás alternatívája lehet. A sör és a pezsgő összevetéséhez hasonlította a helyzetet.

Bernie Ecclestone, az F1 ügyvezetője szerint Amerika meghódításához hat Hamilton kellene.

„Nem jó, ahogy a Forma-1 jelenleg működik – vélte a háromszoros világbajnok. – A Super Bowl, és a többi esemény, amit az amerikaiak szerveznek, sokkal inkább a show-ról szól, és sokkal jobbak is. Ha valahogy át tudnánk venni azokat a sablonokat, szerintem vonzóbbak lennénk a rajongók számára.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!