Vágólapra másolva!
Még alig állt munkába a McLarennél az F1-es részleg új ügyvezető igazgatója, máris kiteszik a szűrét. Ron Dennis egyik alapemberét, a vállalat technológiai szárnyának igazgatóját is leváltották.

Ron Dennis eltávolítása után a vállalatcsoport korábbi elnökének bizalmasait is leváltják a McLarennél betöltött posztjaikról. Az Autosport úgy értesült, hogy napi szinten már nem dolgozik a vállalatnál Jost Capito, a McLaren Racing szeptember 1-jén kinevezett ügyvezetője, és Ekrem Sami, a McLaren Technology Group korábbi igazgatóját is elmozdították a helyéről.

Capito egyelőre a vállalat alkalmazottja marad – valószínűleg őt is kényszerszabadságra küldték, mint Dennist -, Sami munkakörét pedig november 29-én megszüntették, de a McLaren Marketingnél betöltött igazgatói tisztségét megtarthatta. A McLaren Technology Group igazgatótanácsába John Richest delegálták, akit 2010-ben a 20 legjobb brit ügyvéd és vagyonkezelő egyikévé választottak.

Capito még alig lépett be a McLarenhez, máris távozhat Forrás: Volkswagen Motorsport

Mindkét leváltott szakember Ron Dennis bizalmasa. Capito leigazolását az idén januárban jelentették be, de a VW ralicsapatát csak szeptember 1-vel hagyta el, ám rögtön arról érkeztek hírek, hogy feszültség alakult ki közte, és Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója között, mivel úgy tűnt, hogy munkaköreik fedik egymást.

Boullier mostantól az új igazgatónak, Zak Brownnal számol be.

Sami és Dennis munkakapcsolata ennél sokkal messzebbre vezet: A 62 esztendős szakember 40 éve dolgozik együtt Dennisszel, eleinte a Project 4-nál volt a személyi asszisztense, majd a McLaren kereskedelmi ügyeiért, és szponzorációs együttműködéseiért lett felelős. Ezt a funkciót még elláthatja, bár új főnökét, Zak Brownt csak „F1-es marketing guruként” szokás emlegetni.

Ron Dennis szerződése január 15-én jár le Forrás: DPPI media/Florent Gooden

Bár ezt egyértelműen nem jelentették ki, a személycserék arra utalnak, hogy a McLaren tulajdonosait zavarja, hogy

Dennis az elmúlt években képtelen volt komoly partnereket a csapathoz vonzani,

sőt lojális szponzorokat is elvesztett, köztük a TAG Heuert, a Hugo Bosst, és az ExxonMobilt is. Dennis eltávolítása, Brown kinevezése, valamint Sami háttérbe szorítása is ennek következménye lehet.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!