A Williams hallgat Bottas és Lowe jövőjéről

Forma-1, Valtteri Bottas, Williams Martini Racing, Kanadai Nagydíj, Chandon pezsgő, pezsgőlocsolás
Circuit Gilles Villeneuve, Montreal, Canada. Sunday 12 June 2016. Valtteri Bottas, Williams Martini Racing, 3rd Position, sprays Champagne on the podium. Photo: Steven Tee/Williams ref: Digital Image _H7I6006
Vágólapra másolva!
Bennfentesek szerint a Mercedes megkereste a Williamst a finn pilóta leigazolásával kapcsolatban, de elsőre nem tudtak egyezségre jutni a felek. Az egyeztetések folytatódnak, és alternatíva is van.

A szakma és a közvélemény várakozásaival összhangban a Mercedes elsőszámú kiszemeltje Valtteri Bottas, őt próbálják megszerezni a távozó világbajnok, Nico Rosberg helyére. Bottas mellett számos érv szól, és bár a teljesítményében voltak hullámvölgyek is, összességében logikus választás lenne Lewis Hamilton mellé a másik Ezüstnyílba.

A probléma abból adódik, hogy más, vonzóbb alternatívához – például Sebastian Vettelhez vagy Fernando Alonsóhoz – hasonlóan Bottast is szerződés köti a Williamshez, de a Mercedes az Autosport informátora szerint 10 millió fontos árengedményt kínál érte a motorok költségeiből, plusz Pascal Wehrleint is delegálnák, hogy üljön a finn pilóta helyére.

Bottas neve tavaly felmerült a Ferrarinál is, de a Williams túl sokat kért érte Forrás: Williams F1

A Williams az első ajánlatot elutasította, de a hírek szerint a Mercedes nem adta fel, és egy kedvezőbb csomag kidolgozásába kezdtek. A helyzetet nem könnyíti meg, hogy a Williams főszponzora, a Martini számára is kellemetlen lenne, ha a csapat autóit két olyan pilóta vezetné, akik 22 évnél fiatalabbak. A pletykák szerint korábban Lance Stroll bejelentését azért halogatták, mert az ifjú kanadai még 18 esztendős sem volt.

A Mercedesnél reális alternatíva, hogy Pascal Wehrleint ültetik be Hamilton mellé.

A német pilóta szerint ő felkészült a feladatra, de főnökei állítólag nem biztosak ebben, és a Williamsnél sem hiszik, hogy egy évnyi F1-es tapasztalat elegendő lehet ahhoz, hogy a csapat vezéregyénisége legyen. A Mercedes juniorprogramjának másik tagjához, Esteban Oconhoz pedig állítólag ragaszkodnak a Force Indiánál.

A Mercedes esetleg még azzal próbálhatja meggyőzni a Williamst, hogy már januártól engedi munkába állni várhatóan távozó technikai igazgatóját, Paddy Lowe-ot, akinek egyébként fél évig várnia kellene, mielőtt elkezdhet dolgozni máshol. A grove-i istálló azonban az Autosport kérdését szűkszavúan annyival hárította el, hogy "amint már bejelentettük, Valtteri és Lance lesznek a versenyzőink jövőre. Más mondandónk nincs."

Bottas esetleges mozdíthatatlansága megnyithatja az utat Carlos Sainz előtt is.

A Toro Rosso pilótája szintén leszerződött már 2017-re, de az Autosport szerint a Mercedes hívására a Red Bull úgy is elengedné őt, hogy a két cég tavaly nem tudott megállapodni a motorszállításról. Sainznak ez lehetőséget teremtene a fejlődésre, mivel a Red Bullnál a következő években Daniel Ricciardo és Max Verstappen fog versenyezni.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!