Vágólapra másolva!
Paddy Lowe pályafutása első F1-es csapatához térhet vissza, ráadásul elképzelhető, hogy kényszerszünetet sem kell tartania.

December 31-én lejár Paddy Lowe szerződése a Mercedesnél, és a Motorsport.com bennfentesektől úgy értesült, hogy a technikai csapatfőnök értesítette munkáltatóját, hogy elfogadja egy rivális ajánlatát. Lowe jövője hónapok óta téma, de a felek a világbajnoki hajrá idején halogatták a tárgyalásokat, ezek viszont felgyorsultak, amikor kiderült, hogy a szakember távozhat a sikercsapattól.

A szaklap informátora szerint Lowe kérője a Williams, ami a csalódást keltő 5. hely után jövőre szeretne előrébb lépni a konstruktőri ranglétrán, és elképzelhető az is, hogy Lowe leigazolása előkészület a jelenlegi technikai igazgató, Pat Symonds nyugdíjba vonulására.

Lowe visszatérhet a Williamshez Forrás: AFP

Symonds nemrég tagadta, hogy ilyen elképzelései lennének, de a korára tekintettel nem lenne meglepő, ha a visszavonulásra is gondolna. Emellett Rob Smedley, a Williams vezető versenymérnöke is új feladatot kaphat, mert Felipe Massa távozása után az ő pályafutásában is lezárult egy korszak.

Mivel Lowe a jövő év elejétől szabaddá válik, elképzelhető, hogy nem kell letöltenie az F1-es szakemberek körében gyakori kényszerszabadságot,

és akár már rögtön munkába is állhat a Williamsnél, ahol egyelőre nem ismert, hogy milyen beosztásba kerülne, de valószínűleg igen befolyásos lesz, hiszen már a McLarentől való távozását is az motiválta, hogy Toto Wolff őt szemelte ki Ross Brawn helyére.

Miközben a Mercedes lehet, hogy kiveti a hálóját a williamses Valtteri Bottasra, a csapat a technikai stábját erősítheti Lowe megszerzésével Forrás: LAT Photographic/Glenn Dunbar

Amennyiben Lowe távozása megvalósul, a Mercedes valószínűleg a Ferrari korábbi technikai igazgatóját, James Allisont igazolja le a helyére. Allison nyáron távozott Maranellóból közös megegyezéssel, jelenleg több hónapos kényszerszabadságát tölti, de 2017 elején ő is munkába állhat.

Nico Rosberg váratlan visszavonulása után Lowe kiesése is érzékeny veszteség lenne

az elmúlt három évben mindent megnyerő Mercedes számára, hiszen Brawn megfúrása óta technikai kérdésekben Lowe az első ember a csapatnál, és ezen a téren nem lehetett megingást tapasztalni az elmúlt 4 év során.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!