Vágólapra másolva!
A szóbeli megállapodás után aláírták az új szerződést, amely 2019-ig szól, és állítólag 70 millió eurót kell fizetniük az Olasz Nagydíj megrendezéséért.

Montreal után egy másik klasszikus helyszín, Monza is biztosította a helyét a Forma-1-ben a következő évekre, miután aláírták a 2019-ig érvényes szerződést. Ezt a pálya Twitter-oldalán jelentették be kedden, a Motorsport.com értesülése szerint

a pálya körülbelül 70 millió euróért cserébe maradhat az Olasz Nagydíj házigazdája a következő három esztendőben.

A jövőre szeptember 1-3. között esedékes futam sorsa abból a szempontból biztosnak látszott, hogy a Brazil, a Kanadai és a Német GP-vel ellentétben nem csak feltételesen szerepelt az előzetes naptárban, de azután, hogy a pálya képviselői nyáron szóban megállapodtak Bernie Ecclestone-nal, még pontosítaniuk kellett néhány részletet a szerződéshosszabbításról.

Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Olasz Nagydíj Forrás: DPPI media/Frederic Le Floc H

"Megmenekültünk attól, hogy Olaszország több mint 70 év után elveszítse a versenyét, amely a legtekintélyesebb, legnagyobb múltú, legérdekesebb a világon" - nyilatkozta az olasz autósport szövetség elnöke, Angeli Sticchi Damiani.

Korábban pénzügyi akadályok miatt volt állt fenn ez a veszély, és az imolai pálya is megpróbálta megkaparintani az Olasz Nagydíj megrendezésének jogát. Monza a Forma-1 1950 óta íródó történelmében egy kivétellel mindegyik szezonban vendégül látta a mezőnyt.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!