Vágólapra másolva!
Miután az USA Nagydíj felvezetéseképpen beöltözött farmernek, és szalmabálákat pakolt, meg traktort vezetett, egy egész interjút helyi akcentussal nyomott le, mert miért ne?

Daniel Ricciardo továbbra is a Forma-1 egyik legszórakoztatóbb figurája. Az már nem újdonság, hogy a dobogón a cipőjéből iszik (sőt másokat is rá tudott venni erre), két héttel ezelőtt, a Japán Nagydíj után pedig azzal nevettette meg az egyik francia tévéstábot, hogy úgy tett, mintha teljesen kikészült volna, amiért már matematikailag sincs esélye vb-címet nyerni az idén. A humorérzéke az USA Nagydíj hétvégéje előtt sem hagyta el: csütörtökön csak úgy spontán texasi akcentussal nyomta le a rutininterjút a Sky Sports riporterének, Ted Kravitznek, aki hallhatóan remekül szórakozott ezen.

A geg előzménye, hogy Ricciardo az austini verseny felvezetéseképpen beöltözött farmernek, szalmabálákat pakolt, traktort vezetett. „Úgy érzem, minél többet beszélek így, annál jobban hozzászokhatok mindenhez, ami texasi" – mondta komoly képpel, de az arra vonatkozó kérdést, hogy Hillary Clintont vagy Donald Trumpot támogatja az amerikai elnöki kampányban, elegánsak kikerülte inkább.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!